6. rész

- Igen, szeretnék elköltözni innen. Londonban szeretnék élni. Nincs messze innen, de mégis pont elég ahhoz, hogy új életet kezdjek. Bármikor átjöhetsz és én is sokat jövök majd. Mit gondolsz? Megengeded?
- Tudom, hogy bízhatok benned..
- Ez igent jelent? - vágtam a szavába izgatottan.
- Igen, de ne kapkodd el a költözést.
- Köszönöm anya! Imádlak - nyomtam egy puszit az arcára.
Nagyon jó érzés, hogy ennyire megbízik bennem. Alig várom már Londont. El sem hiszem, hogy ott fogok élni. A legjobb lenne ha anya is odajöhetne, de nem hinném, hogy kettő lakást szeretne fizetni. Így is nagyon jó lesz.
- Figyelj kincsem, most kicsit elmegyek, de nem sokára jövök.
- Okés anya.
Felmentem a szobámba és elkezdtem máris pakolni. Nem bírok magammal, hiába mondta anya, hogy ne kapkodjam el a dolgokat. Holnap bemegyek az iskolába, elmondom, hogy elmegyek, és indulhatok is. Nagyon várom. Igazából, sajnálom anyát itthon hagyni, de tudom, hogy Suzy itt van a szomszédba így nem lesz egyedül semmikor. A nagy pakolás közepette már hallom is, hogy anya megjött.
- Page! Gyere kicsit le, hoztam neked valamit - ennek a mondatnak mindig örülök, de most más volt, nem kis dolgot kaptam. Amikor lementem és megláttam egy dobozt mindenre gondoltam, csak arra nem ami benne volt. Egy kiskutya!
- Jézusom! Nagyon örülök anya, de miért kaptam?
- Hogy Londonban ne legyél egyedül addig sem, ameddig nem találsz társaságot.

- Nagyon, nagyon köszönöm - kaptam ki a kiskutyát a dobozból. Nagyon barátságos volt.
- Na, mi legyen a neve? - kérdezte anya.
- Hmm... - egy kis gondolkodás után beugrott egy jó név - Lucky!
- Lucky? Remek név.
- Szerintem neki is tetszik - a kiskutya csak a farkát csóválta.
Adtunk neki enni, inni, majd folytattam a pakolást az utazásra.
- Van már lakásod, ahova menni fogsz?
- Azonnal utána nézek! - kis keresés után már találtam is egy remek helyet a városban, ahol nagyon jó lesz nekem. Az iskola is közel lesz. Amikor már teljesen összepakoltam, anya megrendelte a jegyeket egy holnapi gépre. Az utolsó éjszakám ebben az ágyban, egy darabig.

*álom*

Az iskolában voltam. Éppen el akartam búcsúzni mindenkitől, de állandóan a szavamba vágtak, nem akarták, hogy elmenjek. Szerintem titkon mindig is erre vágytam, hogy hiányozzak nekik.

*másnap*

Reggel elég furcsán ébredtem, hiszen ma repülőgépre kell ülnöm. Sosem ültem még repülőn. Igazából, még alig hagytam el a várost. Megreggeliztem nyugodtan, ma nem kell sietnem az iskolába. Bármikor bemehetek és elbúcsúzhatok, csak a géphez kell igazodnom. Az iskolában teljesen máshogy mentek a dolgok, mint álmomban. Igazából senkit sem érdekelt az, hogy én már nem oda fogok járni. Mindenki megértette, hogy miért megyek el, de senki nem állt közel hozzám annyira, hogy hiányozzak is nekik.
A repülőtéren anyával és Luckyval már nagyon izgultunk, hogy minden rendbe menjen az utazáson.
- Anya, nagyon fogsz nekem hiányozni, remélem sokszor meglátogatsz majd - egyébként csak azért megyek ilyen kis távra repülővel, mert sokkal kényelmesebb, mint egy taxiban, vagy a metrón nyomorogni, és hamarabb oda is érek. De persze, anyának majd nem kell minden alkalommal repülőjegyet vennie, és repülőre szállnia, ha meg akar látogatni.
- Persze, hogy meglátogatlak. Te is fogsz hiányozni. Hívj minden nap!
- Oké, szia anya - mennem kellett már a géphez, alig volt 10 perc.
- Szia, Jó utat.♥

Amikor felszálltam a gépre, zenét játszottak, még lehetett ekkor, de mikor felszállunk már nem. Ez a zene nekem nagyon megtetszett, de sajnos nem ismertem a zenekart. Egész végig a szövegük járt a fejemben. "One way or another I’m gonna see ya, I’m gonna meetcha meetcha meetcha meetcha..". Majd Londonban rákerek az interneten, de addig is a dallam a fejemben van. Zökkenőmentesen megérkeztünk London felé. Nagyon gyönyörű város, sok mindent kipróbálhatok majd.

Luckynak is a repülőgép ablakából mutattam a várost, eléggé izgatott lett, lehet a magasságtól is. Amikor leszálltunk a géppel beültem egy taxiba és elfuvaroztattam magam egy kávézóhoz, még nem ismertem mi merre van, ezért a a taxisra bíztam magam.

 Ez a kávézó a Starsbucks kávézó volt, elég drága. Egy finom kávé mellett rákerestem arra a dalra, amit a repülőn hallottam. Nem volt könnyű, de megtaláltam őket, lehet.
One Direction? Hmm.. A nevük is megindító, de a zenéjük még inkább. Ezek a srácok.. elsőre megfogtak. Még sosem hallottam őket, de azt hiszem egyre gyakrabban szeretném őket.

 "One way or another I’m gonna see ya, I’m gonna meetcha meetcha meetcha meetcha.." Járt még mindig a fejemben.

Remekek ezek a srácok. Letöltöttem a számukat a telefonomra, és ameddig nem értem a lakásomhoz addig őket hallgattam. Már a csengőhangom is ők voltak. Hihetetlenek.



Egyszer csak a telefonom csörög. Nehezen vettem észre, hiszen közbe őket hallgattam és a csengőhangom is így szól.

- Anya?

- Szia Page, képzeld el, megkaptam a levelet a meghallgatásodról.

- De jó! És mit írnak?
- Újabb meghallgatásra kell menned, ahol egy meglepetés vár minden szerencsés továbbjutót. Ezek az emberek, akik kaptak ilyen levelet, persze benn vannak a suliban, de egy külön meglepetés vár rájuk. Sok szerencsét kívánnak mindenkinek. Egyébként a suli ott van Londonban, és a meghallgatás helyszíne is.
- Ez remek! Köszönöm anyu. Elküldöd a címemre ezt a levelet?
- Persze elküldöm.. Aztán ügyes legyél. Puszi

Ez aztán nagyon jó hír! Lehet, hogy rendbe jön minden? Alig várom a meglepetést, és az új sulit, ahol mindenki tud énekelni, és szeretik csinálni azt amit csinálnak!

Továbbra is hallgattam a fiúkat, pakolás közben:$

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! Ez az új rész. Túl léptük az 5.részt , ezért kérlek véleményezzetek, hogy jól csinálom-e, amit csinálok . :$ ^^ 

5. rész

"Talán Mark lesz az, aki miatt mindenki megkedvel? Az biztos, hogy neki köszönhetem, hogy a félreértés tisztázódott.." "a félreértés tisztázódott.. tisztázódott.." Biztos?

Hazaértem a suliból, nem hagyott nyugodni ez a gondolat. Ha mindezt Marknak köszönhetem akkor meg kellene neki mondanom, de ő most nem emlékszik semmire. Nehéz...

*álom*
Az iskolapadban ülök. Egyszer csak mindenki körém gyűlik és autogramot akar tőlem kérni. Ez már megtörtént nem?! Egyszer csak mindez eltűnik. Mark lép oda, akinek otthon kellene feküdnie, mert megint elfelejtett mindent. Odalép, megfogja a kezem és mélyen a szemembe néz. "Page, mindig is emlékeztem arra, hogy te vagy az unokatestvérem, és mindenre emlékezni fogok innentől kezdve. Meggyógyultam! " Ez sajnos nem történhet meg. Ez az amnézia már nem gyógyítható. Szép lenne..

*reggel*

Reggel Olly Murs keltett fel. Azaz csak a zenéje. Kikászálódtam az ágyból és felöltöztem nagy nehezen. Nem voltam teljesen jól, ez a hetente felejtés ronccsá tesz. Nyakamba tekertem ma egy sálat is, ez kiváló célt fog szolgálni arra, hogy belebújhassak a szünetekbe és gondolkodhassak. Lassan a saját életemet kellene alakítanom, de nem tehetem ameddig ez a helyzet nálunk.
- Jó reggelt Anyuci! - köszöntem anyának korán reggel, aki a szendvicsemet csinálta.
A müzlim már az asztalon várt, de nem volt hozzá kedvem. Nem volt étvágyam.
- Szia szépségem! Itt a müzlid és a szendvicsek is mindjárt készen vannak.
- Kösz anyu, de ma nem kívánom a müzlit, ma semmit sem kívánok..
- Mi a baj?
- Tudod anya.. Nehéz ez a dolog. Hétről hétre..
- Igen, tudom.. Nekem is nagyon nehéz. Gondold el Suzynak milyen nehéz lehet.
- Igen, sajnálom is. Suli előtt meglátogatom gyorsan.
- Okés menj! Itt a szendvicsed. PAGEEEE!! - de már kimentem az ajtón és az utcán siettem Markékhoz. Azt mégsem tehetem meg, hogy az egész dolog ne érdekeljen, hisz családtag. Pedig néha könnyebb lenne, de nem érezném akkor se jól magam.
- Jó reggelt Suzy! - nyitotta ki az ajtót Suzy és azonnal rá is köszöntem. - Hogy vagy?
- Hát, hogy hogy vagyok? Nem jól.. Nehéz ez az egész dolog. Egyedül nagyon.
- Hát Mark apja?
- Elutazott..
- Miért?
- Neki is nehéz volt ez az egész, és úgy döntött elutazik kis időre, elintézi a munkaügyeit nyugodtan.
- Ja értem. Szerettem volna tudni, hogy hogy vagy. De már megyek is a suliba. Viszlát!
- Szia Page.
A buszt várva csak zenét tudtam hallgatni, még volt 20 percem mire jött.. De nem akartam tovább zavarni. Egyszer csak valaki megfogja a vállam. Megfordulok Mark az.
- Szia ne haragudj meg tudnád nekem mondani mennyi az idő? - nézett rám, nem ismert meg..
- Persze, 7 óra 2 perc.
- Köszi szépen - fordult el és folytatta mindennapjait. Neki mindig újraismétlődnek azok a napok, mindig ugyanarról a napról kezdi a hetet, vagy a pár napot. Nagyon rossz..
Az iskolában leültem a helyemre, semmi különös nem történt. A folyosón ugyanúgy furcsán néztek rám. Persze, ők nem tudják mi a helyzet, elég ha az osztálytársaim tudják. De még ők sem mertek nyitni, én pedig magam alatt vagyok most mindenhez. Belebújtam a sálamba és gondolkodtam mindenen. 15 perc telhetett el mikor felkaptam a fejem és alig vártam a nap végét. Az órák kifejezetten lassan teltek, mehetnékem volt nagyon. Otthon izgatottan mentem oda anyához, aki ebéddel várt engem.
- Anya.. Nagyon sokat gondolkodtam ebben a két napban, még az álmaim is erről szólnak. Itt nem érzem jól magam. Szerintem elég idős vagyok már ahhoz, hogy egyedül lakjak.
- Egyedül? - nézett rám anya meglepetten.
- Igen, szeretnék elköltözni innen. Londonban szeretnék élni. Nincs messze innen, de mégis pont elég ahhoz, hogy új életet kezdjek. Bármikor átjöhetsz és én is sokat jövök majd. Mit gondolsz? Megengeded?

Utamra mennék! Megengeded?

4. rész

"Csak nem megint...?" Azonnal ez a gondolat fogalmazódott meg a fejemben, amint láttam, hogy Mark sehol. Felmentem az utcájukba, majd bekopogtattam a házukba. Az édesanyja nyitott ajtót.
- Szia Page.
- Csókolom. Mark? Nem várt az utca előtt reggel.. Máris eltelt egy hét?
- Nem még nem telt el egy hét... De úgy tűnik egyre gyakrabban fordul vele ez elő.
Hogy mi is fordul Markkal elő? Most választ adok arra is, hogy miért nem emlékezett rám, amikor az 'első nap' meglátott. Neki az első nap, nekem a sokadik. Mark amnéziás. Általában egy hétig emlékszik mindenre, majd kiesik neki minden. De most már a negyedik nap elfelejtett mindent. Minden héten meglepődök, hogy rám köszön, mikor látja, hogy mindenki tartózkodik tőlem. Az orvosok sajnos nem tudnak mit tenni, ez egy ilyen betegség. Minden héten be kell neki mutatni az édesanyját, minden héten megismer engem. És sajnos kevés egy hét, hogy megmondjam neki, hogy az unokatestvére vagyok. Az első nap nem állíthatnék oda, hogy 'Szia én vagyok az unokatestvéred, Page.' Ez mindenkinek kellemetlen lenne. Az iskolában is mindenki tudja ezt a dolgot, ezért mindig ugyanolyan lelkesen fogadják, mintha új osztálytársunk lenne, és barátkoznak vele. Ezért is nagyon híres.
Ezek után hazafele mentem, hogy anyának elmondjam, Mark egyre rosszabbul van.
- Anyaaa, fenn vagy?
- Igen, már nem alszok. Mi az? Nem kellene már iskolában lenned? Lekésted a buszt?
- Nem anya, nem késtem le. Azaz lekéstem, de ki se mentem a buszmegállóba. Tudod, hogy minden reggel Mark várt eddig rám. De ma nem. Már egyre rosszabbul van. Négy nap alatt elfelejtett mindent.
- Sajnálom.. Köszi, hogy szóltál. Majd átnézek akkor hozzájuk, öntök kicsi lelket Suzyba. /Suzy Mark édesanyja/
- Szerintem az nagyon jó lesz. Én pedig most elindulok a suliba, majd kell igazolást írnod, mert az első órát mindenképpen lekéstem.
- Hozd most az ellenőrződ. Be is írom.
- Majd délután, sietek. Szia! - kiléptem az ajtón és siettem a buszmegállóba. A buszon egyedül utaztam. nagyon rosszul éreztem magam.. Ez egyáltalán nem jó hír, mert lehet, hogy naponta el fog felejteni mindent. Beértem a suliba és az osztály elé álltam, nem érdekelt, hogy óra közepe volt.
- Elnézést tanárnő, szeretnék valamit mondani az osztálynak - először a tanárnőhöz szóltam, hogy mégse küldjön majd az igazgatóiba - Figyeljetek rám kicsit. Tudom, hogy milyen hírek terjengenek rólam.. Először is szeretném elmondani, hogy nem vagyok boszorkány. Csak annyi az egész, hogy van egy étel, amit még az üknagymamám talált fel, ami meggyógyít mindenkit a betegségektől. De a fontosabb hír, hogy Mark már egyre rosszabbul van, ez a negyedik nap és már elfelejtett mindent. Köszönöm nektek, hogy ilyen jók vagytok hozzá. Ha tudjátok, ha nem ő az unokatestvérem. - az utolsó mondatomra mindenki felkapta a fejét, meglepődtek ezen. Aztán leültem a helyemre és az óra végén odajöttek hozzám. Minden beszélgetett velem és elmondták, hogy sajnálják, hogy a boszorkánypletyka miatt fordultak el tőlem és Mark miatt részvétüket adták. "Talán Mark lesz az, aki miatt mindenki megkedvel? Az biztos, hogy neki köszönhetem, hogy a félreértés tisztázódott.."

3. rész

"Miért? Miért? Miért?.." ez a kérdés járt csak a fejemben. Amikor anyának ezt elmondtam, egy szót se szólt, csendben kikapcsolta a tévét, felállt és felment a padlásra. Addig én leültem a kanapéra, feltettem a lábam törökülésbe. Hallom anya lépteit. Egy könyvvel jött vissza és leült mellém, a könyvet letette az asztalra. Meglepetten néztem rá, ameddig lapozgatott a könyvben, nem tudtam mi az.
- Miért? - kérdeztem meg újra anyát.
- Ez az egész történet az üknagymamádig nyúlik vissza. Akkoriban nehéz volt meggyógyítani az embereket, és ő kifejlesztett egy olyan levest amivel meg lehetett gyógyítani őket. Senkinek nem mutatta meg a receptet, ez mindig anyáról a lányára száll. Mivel az emberek nem tudták, hogyan csinálja, ezért azt hitték varázslattal gyógyítja meg őket. Boszorkánynak tartották. Ezt a levest én is el tudom készíteni, megmutatom neked is hogy kell, de csak 16 éves korodban kellene. A családunkról elterjedt, hogy boszorkánycsalád.
- Eddig miért nem említetted? Ez nagyon különleges dolog. Engem érdekel - kicsit meglepődtem ezen a történeten.
- 16 éves korodban akartam elmondani, de már most is készen állsz. A levest majd megmutatom hogy kell elkészíteni.
- Ezért miért tartanak különcnek? Hogyan tudnám elérni, hogy ne tartsanak annak? Ez akkora dolog?
- Lassan minden helyrejön.
- Köszi anya - felálltam és felmentem a szobámba.
Holnap meghallgatásra kell mennem, már alig várom. Ezzel a különc dologgal meg úgy vagyok, hogy mától nem érdekel, majd bebizonyítom, hogy nem vagyok semmiben sem más, mint a többiek. Miután ezeket átgondoltam, lementem vacsorázni. Kicsit elhúzódott az idő. Vacsora után, fürdés majd alvás. Nagyon szeretek a kádban sokáig fürdeni, forró vízben. Anya mindig sürget, de meg szokott várni. Fürdés után belebújtam a puha, meleg ágyba, ennél jobb nincs is.

*álmom*
Iskolában voltam. Beléptem a terembe és mindenki köszöntött "Jó reggelt!". A táskámat letettem a padra, majd leültem a székre. Azonnal mindenki körém gyűlt és kérdezgették hogyan sikerült a koncertem. Én elmondtam, hogy nagyon jó volt, rengeteg autogramot osztottam ki és szinte minden rajongó képet szeretett volna. Mindenki gratulált nekem, és suli után a plázába mentünk, ahol jól éreztük magunkat.

*másnap*
A mai nap nem kell iskolába mennem, ezért kelhettem kicsit később, a meghallgatás csak 11 órakor kezdődik. A rádióra keltem, amit anya hallgatott. Egy ilyen álom után kellemesen ébredtem, majd felöltöztem. A meghallgatásra egy koktélruhát választottam, kék színű volt. Begöndörítettem a hajam, és kiegészítőket is aggattam magamra.
- Page, siess 10 óra van. Gyere reggelizni és induljunk!
- Oké anya, sietek! - lesiettem a lépcsőn, ettem három falatot a müzlimből és már mehettünk is. Az út oda fél órás volt, odafele zenét hallgattunk.
Mikor beléptünk a terembe, hárman ültek csak a színpad előtt, ahol majd fel kell lépnem. Erre a meghallgatásra azért hívtak, mert lehet, hogy a jövőmet illetően elküldenének egy tehetségkutatóba vagy egy komolyabb iskolába, ahol zenével foglalkoznak. De ha nem akarom leváltani a mostani iskolám, akkor délután is eljárhatok a zeneiskolába, ahol énekelnem kellene, és fellépésekre járhatnék.
Már csak egy ember volt előttem, a következő én voltam. Rihannatól az Only Girl-t kellett elénekelnem. Szerencsém volt, Rihannát kedvelem.

Miután elénekeltem megtapsoltak és pár szót szólt az egyik bíráló.
- Page ugye? Nagyon ügyesen énekelsz, a hangod hasonlít Rihannaéra. Sok sikert kívánunk, az értesítést levélben kapod. A legtehetségesebb diák külföldre mehet, ahol felléphet, majd alakíthatja a karrierjét.
- Köszönöm szépen - kicsit még mindig izgultam, de ezeknek a szavaknak nagyon örültem. A dicséretnek főleg. Ezek után hazamentünk anyával, már este volt. Lefeküdtem aludni a fürdés után és másnap reggel boldogan indultam ki Markhoz az utca végére. De Mark nem volt ott. "Csak nem megint....?"

--------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Köszönöm, hogy olvassátok a blogomat. 1-2 véleményt írjatok légyszi, hogy tudjam mennyire jó vagy éppen nem jó: ) Köszönöm.

2. rész

Másnap reggel szólt az ébresztőm, ami Rihannatól a Diamonds c. szám. Kedd van, ma is iskolába kell mennem. A tegnapi nap után furcsa érzésekkel kezdtem neki a készülődéshez. Kiválasztottam egy fekete farmert, hozzá fehér trikót és felvettem még egy fekete farmerkabátot.
- Page! - ma reggel is hallom anya hangját, ahogy felkiabál. - Itt van egy fiú az ajtó előtt, téged keres.
Kicsit meglepődtem az utolsó mondaton. Lerohantam a lépcsőn, felkaptam a reggelimet és már mentem is az ajtóhoz.
- Szia Anya - köszöntem el anyától, közben kiléptem az ajtón. Kinn nem volt senki az utcában. Elindultam, majd az utca végén ott állt Mark.
- Szia, akkor tényleg te voltál, aki kopogott, igaz? - kérdeztem tőle magabiztosan.
- Jó reggelt. Igen, én voltam, csak gondoltam el jövök az ajtótól. Indulhatunk?
- Persze. Ó, szeretném megköszönni, hogy megvártál.
- Nincs mit, holnap is jövök.
- Köszönöm, de holnap nem fogok iskolába menni. Meghallgatásom lesz a zeneiskolában megint. Már voltam egyszer, de most újra el kell mennem, kíváncsiak rám.
- Kár, de akkor sok sikert.
A buszmegálló nem volt messze, ezért addig ez a téma maradt fenn. Érdeklődött, hogy min játszok. Elmeséltem neki, így már két ember tudja, hogy énekelek és gitározok. Ez jó érzéssel tölt el. Régen Mark is tudott ezekről, de mára elfelejtette. Hogy miért? Nem fontos.....
A busz ma késett 10 percet. Elég türelmetlen személyiség vagyok buszt illetően, de ma más volt, mert végre Mark is velem van. Ahogy beértünk a suliba megint elkapott az a rideg érzés, amikor senki sem kíváncsi rám.
- Jó reggelt! - köszöntöttem mindenkit. A válasz megint elmaradt, de remélem, hogy egy kicsit majd oldódik a feszültség, ha látják, hogy Mark beszélget velem.
Az első órám osztályfőnöki volt, ebben a pár napban minden óra szinte az. Ültetés volt. Felírták a táblára, hogy melyik szám melyik padhoz tartozik, össze vissza. Én a 10-es számot húztam majd leültem oda. Mikor láttam mennyire nem akar mellém ülni az, aki a 15-ös számot húzta, nagyon kellemetlenül éreztem magam. Egyszer Mark hangját hallom.
- Kinél van a 15-ös szám? Cserél velem? - nagyon kedves volt tőle. Ezek után cseréltek és leült mellém. Egyszemélyes padok voltak, így nem volt túl közel, de pont elég volt, hogy beszélni tudjak vele.
- Öm... Mark, figyelj.. Köszönöm, hogy mellém ültél. Szeretném megkérdezni, hogy nem tudod miért ilyenek velem a többiek? Szóval, miért tartózkodnak tőlem?
- Iskola után elmondom - csak ennyit mondott, majd a nap folyamán már nem nagyon beszéltünk. Ennyire még nem voltam kíváncsi semmire.
Az iskola úgy telt mint a tegnapi nap. Mindenki szúrós szemmel nézett rám, és mintha kicsit félnének is. "Mi történik?"
Hazafele indultam. Bedugtam a fülembe a fülhallgatót és bekapcsoltam a zenét. Fall Out Boy-t hallgattam, kicsit segített elfeledtetni velem a mai napi szúrós szemeket. Egyszer csak valaki megfogja a vállam. Mark volt.
- Szia. Mehetünk?
- Persze menjünk. - válaszoltam neki. - Akkor nem szeretném kerülgetni a szót, elmondod mit gondolnak rólam a többiek? Miért ilyen távolságtartóak?
- Az okát nem tudom, de azt tudom, hogy boszorkánynak gondolnak. - A mondat végén megálltam és levegőt is alig tudtam venni.
- Ugyan már, hiszen boszorkányok nem léteznek.... Ne haragudj de nekem most mennem kell, köszönöm, hogy elmondtad. Szia - ezzel el is kezdtem futni az úton a hídon keresztül majd fel az utcánkba és be a házba.
"Anyaaaa" - kiabáltam.
- Mondjad kislányom - ekkor már megtaláltam a házban a kanapén ülve nézte a tv-t.
- Ma megkérdeztem az egyik osztálytársamat, hogy miért tartózkodnak tőlem a többiek.. Azt felelte, mert boszorkánynak gondolnak.. Miért?

1. rész

- Page siess! Ne késs el már az első nap az iskolából! - hallottam anya hangját. Még nem voltam késésbe, anya még nem tudta megszokni azt, hogy a középiskola közelebb van, mint az általános iskolám. Ez lesz az első tanítási nap.

- Megyek anyu. - szóltam vissza nyugodtan. Felvettem a dzsekimet és lementem reggelizni. A lakásunk nem volt nagy, de egy emelet azért volt. Az emeleten csak az én szobám volt. 

Reggelizés közben az iskolán gondolkodtam, reméltem, hogy ez teljesen más lesz, mint eddig. A szünetekben könyveket olvasok, nem szoktak társaságaim lenni. Reméltem, hogy most minden más lesz. Minden megváltozik ezzel az időszakkal. Többen vesznek majd körül. Ezekkel a gondolatokkal mentem az iskola felé. 

Mikor beléptem a terembe csönd fogadott, nem tudtam miért néz rám mindenki. Teljesen ugyanolyan lesz mint eddig? Az nem lehet, változtatni akarok.

- Jó reggelt! - köszöntem mindenkinek az osztályban. De nem köszöntöttek viszont. Különcnek tartanak, mindig különc voltam. Sosem értettem miért, talán a könyv olvasás miatt. Miközben leültem a helyemre, betoppant az a srác, akivel mindenki jóban volt, nyitott volt mindenki felé.

- Jó reggelt! - köszönt oda nekem. Kicsit zavartan de visszaköszöntem neki. Meglepődtem, hogy valaki nekem is köszön. 

Gazdasági középiskolába járok. Emellett jelentkeztem még egy zeneiskolába is, felvettek volna, de második helyre jelöltem meg. Itt meghallgatást tartottak. Nagyon szeretek énekelni és gitározni. Nem sokan tudják rólam. Csak anya.

Az iskolafolyosón ahogy mentem mindenki nézett, mintha mindenki ismerne, pletykákat hallanának rólam. Csak mosolyogtam rájuk, hisz nem értettem miért néznek. 

Hazafele szakadt az eső. Az esernyőmet otthon hagytam. Egyszer csak mellém áll a srác az osztályból, akit úgy csodálok.

- Szia - köszönt nekem, és felém rakta az esernyőjét.

- Szia. Köszönöm, nem tudom hol járt a fejem mikor elfelejtettem berakni az esernyőmet a táskámba.

- Velem is előfordult már - mosolyodott el.

- Egyébként Page vagyok. 

- Én pedig Mark.

- Hogy-hogy te is erre mész? Erre fele laksz?

- Igen, itt a második utcában.

- De jó, én az elsőben. Akkor elég gyakran fogunk találkozni hazafele menet.

- Igen, de nem bánom.

Hazakísért. Bementem a házba és leültem az ágyra. Csak egy gondolat járt a fejemben.

" Sejtettem, hogy nem emlékszik már rám. "

Hali :)

Sziasztok Petra vagyok!
Még kezdő vagyok, van pár blogom, de nem találtam nekik megfelelő témát, amiről tudnék írni. Remélem most megtaláltam. Azért választottam azt, hogy írok, mert sok barátomnak van blogja, és nagyon jól sikerülnek. Remélem olvasni fogjátok, és tetszeni fog.
KÉRLEK KOMMENTELJETEK, hiszen onnan tudom meg, milyen a blog. Negatív kommenteket is írjatok, mert abból tanulok. Köszönöm.:)
Jó szórakozást. Bármi kérdés -> komment.