26.rész

Sziasztok! Elnézést, hogy kicsit késtem a résszel <3. Ez most nem lesz hosszú. Jó olvasást. :3
_____________________________________________________________________

Átkaroltam és úgy mentünk be a házba. A sírást nem hagyta abba, egyre jobban zokogott. De mi történhetett? Óvatosan leültettem a konyhában egy székre, pár papírzsepit és egy pohár vizet tettem elé. Ő a tenyerébe temette az arcát és úgy zokogott.
- Amanda.. Hé, ne sírj már.. Mit mondott Harry? - néztem rá komolyan. Megérezte a pillantásom és lassan a szemeit törölgetve felnézett rám. Szomorúság volt  a szemében.
- Ha-Harry.. Szakított velem.
- Mi? Még ő szakított?
- Nem.. Nem.. Vagyis ő is. Szóval ez közös megegyezés alapján.
- De akkor miért sírsz ennyire? Hé, egy fiú sem ér ennyit.. - Zayn is mellettünk ült, és egyet ért velem.
- Figyelj Amanda. Harry már csak ilyen. Cserélgeti a lányokat, mint a zokniját.. Nem tehet róla. - mondta Zayn.
- Ezzel nem segítesz - mondtam neki.
Amandát hosszan öleltem, amire egy kicsit meg tudott nyugodni. Teljesen megértem. Ő egy rajongó, akinek hatalmas álma volt, hogy egy 1D taggal találkozhasson. Az már csak a hab a tortán volt, hogy járhatott is az egyikükkel. És most mindennek vége. Hatalmasat csalódhatott Harryben. Akármennyire leteremtettem Zaynt, sajnos egyet kell vele értenem. Nagyon nagy szerencsém van, hogy nekem ilyen barátom lehet. De most nem én vagyok a fontos, hanem Amanda. Történhetett még egyéb más is?
- És. Történt más is?
- Nem, miután kimondtuk, hogy vége, azaz kimondta.. Azután én elszaladtam hozzád. Próbált megállítani, de nem hagytam magam.
Szerencsére semmi olyan nem történt, hogy megütötte volna vagy hasonló. Bár Harryből ezeket nem nézném ki.
Egy óra múlva a kanapén ültünk a nappaliban. Amanda már teljesen megnyugodott és egy tábla csoki társaságában néztük a tévét. Zayn addig visszament a többiekhez, biztos ő is beszélni akar Harryvel. Addig mi csajos estét tartottunk.

* Zayn szemszöge *

Szegény Amanda. Sajnos Harry ilyen, sosem éri be egyel, ha be is éri, nem sokáig. Jobb lesz, ha megnézem hogy van és őt megrázta-e ez az egész. Kevés esélyt látok rá.
Bepattantam a kocsiba és azonnal mentem a közös lakásunkra. Amikor beléptem teljesen üres volt, mintha nem lenne otthon senki. Felsiettem Harry szobájába, ami zárva volt. Hát persze, itthon van..
- Hé Harry. Nyisd ki! - kiabáltam be neki. Választ nem kaptam, ezért még háromszor próbáltam ezt. Felhoztam lentről a vészkulcsot és kinyitottam az ajtót. Harry teljes sötétségben feküdt a szobában a feje tetejéig betakarva. Lerántottam róla a takarót, amire ő egyáltalán nem vágott lelkes fejet.
- Hagyjál - mondta visszarántva magára a takarót, de a hangja megcsuklott és a szeme is könnyes volt.
- Te sírsz? - kérdeztem meglepődve - Megbántad?
- Igen.. - nyögte ki lassan.
- Sajnálom haver, ezt elrontottad. De nem volt semmi a buliban a nővel nemde?
Nem kaptam választ..
- Nemde?? - kérdeztem meg idegesen.
- De volt! Igen megcsaltam Amandát. És el is mondtam neki. Na örülsz, hogy elmondtam?? Megbántam érted.. Szállj le rólam. - állt fel és idegesen mutogatott a levegőbe, majd hátat fordított nekem. Kisétáltam a szobából és visszazártam az ajtót. Őszintén, egy kicsit meglepődtem azon, hogy megbánta a dolgot.
Page egész biztos, hogy nem tudja, de Amanda talán elmondja neki.

* Page *

Este lefekvés előtt még azon gondolkodtam, hogy miket mondott Amanda Harryvel kapcsolatban. Szerencsére le tudott annyira nyugodni, hogy egyedül hazamenjen. Harry megcsalta?! Ez nem lehet.. Nem csak azért mondta, hogy könnyebb legyen, hogy legyen indoka?.. Áh.. Ezt én nem hiszem el. Vagy tényleg ilyen lenne?. Mindegy, akár megcsalta akár nem, Amanda az első bocsánat szójára megbocsátana neki..
- Hahó! - hallottam egy halk hangot a szobaajtó előttről, majd lassan kinyitódott az ajtó.
- Gyere csak - mondtam Zaynnek, aki óvatosan belépkedett így éjfél körül. Gyorsan ledobálta a ruháit és boxerben feküdt be mellém.
- Minden rendben? - kérdeztem.
- Nincs, de majd holnap elmondom.
- Szeretlek - mondtam neki halkan, közben az arcát simogatva.
- Én is - mondta majd megcsókolt.
Lassan lecsukódott mindkettőnk szeme és már csak reggel észleltem fel arra, hogy egész éjjel egymás karjai között aludtunk. A homlokára nyomtam egy puszit, amire felkelt. Lassan kimászott az ágyból a nyúzott fejével, és lassan eltrappolt a fürdő felé. Vártam pár percet, ameddig utána mentem. Gondoltam, hogy együtt fürödhetnénk. Szerintem ő is erre gondolt mert, mikor beléptem még mindig boxerben volt és egy kád forró víz várt.
Beültünk a kádba és addig ott maradtunk ameddig ki nem hűlt a víz. Ez egy teljesen átlagos nap volt számomra, bár ez a reggel már érdekesen indult. A kádban az ölében feküdtem ezért az arcát nem láttam, de minden egyes szívdobbanását éreztem. Nagyon boldoggá tett. Az arcomon végig mosoly volt. Nem szóltunk egymáshoz, de mégis megértettük egymást, jobban, mintha beszéltünk volna.
Fürdés után Zayn ismét eltűnt, ameddig én öltöztem. A konyhába kisétálva megpillantottam gyönyörű hátát, minden porcikájáért odavagyok. Megsimogattam, amikor a hűtőhöz mentem. Beleszagoltam a levegőbe és egy "hmm" szóval fejeztem ki a tetszésem a reggeli felé. Leültem az asztalhoz és vártam, hogy kiszolgáljon. Különleges az ilyen pasi, aki meleg vízzel várja a barátnőjét reggel, majd reggelit is csinál. Ezt általában ők várják el, de ő más, mint a többi.
Kipakolta elém a tányért és rárakta a reggelit óvatosan, majd még teát is főzött, a kedvencemet, citromos teát. Úgy szeretem, ahogy ő csinálja. Anya ezalatt még mindig aludt. Mostanában mindent átalszik a kis hétalvó. Neki is csinált egy adag reggelit, de mivel még korán volt, tudta , hogy egy darabig még nem fog előkerülni a szobájából. Amikor végzett a pakolással még mindig nem ült le mellém, hanem elment a táskája felé. Valamit előhúzott belőle és elém tette.  Egy boríték volt. Azaz kettő.
Meglepődve néztem rá, nem tudtam elképzelni mi lehet és miért, mert egy szót sem szólt. Kinyitottam az egyiket óvatosan, majd a szemem könnybe lábadt. Az eddig átélt pár hónap és a turné minden napjáról egy kép.
- De miért?
- Csak nézd meg a másikat - válaszolta.
Óvatosan kinyitottam a másik borítékot, amin az állt: szerelmemnek. Amikor kivettem belőle egy kis papírt azonnal sírni kezdtem. Az örömkönnyek a legszebbek. Azonnal felálltam és a nyakába ugrottam. Már eszembe jutott, miért kaphattam.
- Boldog születésnapot - csókolt meg.
Igen, ma van a születésnapom. A 18. A másik boríték tartalmát örömmel ölelgettem és nézegettem. Egy párizsi út volt két személyre. Minden napot csodálatossá tesz ez a fiú. Szerelmes vagyok.

Az életem teljesen megfordult. Már nem az a lány vagyok aki eddig, teljesen megváltoztam. Ezt két embernek köszönhetem igazán. Zayn és Mark, nélkülük nem lennék sehol. Köszönöm.

Megálló

http://szerencsevagysors.blogspot.hu/
Sziasztok! Készítettem egy másik blogot, ami kicsit másmilyen stílusú lesz, mint ez. Kattintsatok és, ha gondoljátok iratkozzatok fel, igaz még történet nincs, se rész. A Chat-ba kérlek titeket írjatok véleményt, és hogy olvasnátok-e.♥

25.rész

Örökké fiatalok maradunk !

- Szép jó reggelt, kicsim! - simogatta meg az arcom Zayn, mire én nagy nehezen kinyitottam a szemeimet. Az arca üde volt és friss, kipihenhette magát.
- Még pár percet.. - fordultam neki háttal és próbálta visszaszundikálni. Egy finom érintést éreztem a derekamon, majd a karja átölelt, elől pedig az ujjaink összefonódtak. Pár percig így voltunk, a szuszogását éreztem a nyakamon. Melegség töltötte el a szívemet, ő az enyém.
Pár percen belül Zayn ujjai kicsusszantak az enyéim közül és hátul bebújtak a pólóm alá. Hirtelen felnevettem és szembe fordultam vele, mert elkezdte csikizni a hátam. Egy csókot nyomott a számra, majd mélyen egymás szemeibe néztünk. Elkapva a pillantásom onnan, kipattantam az ágyból.
- Na akkor napra fel! - nyújtottam a magasba a kezeimet, amire halk nevetést hallottam a hátam mögül. - Ne nevess kelés van. Előbb még annyira fel akartál kelni - húztam le róla a takarót, amire úgy tett, mintha utána nyúlna de a csuklómat kapta el és magára rántott. Olyan gyorsan történt, hogy még sikítani sem volt időm. Lemásztam róla lassan az ágy másik felébe. A kezeimmel toltam lefele az ágyról, de az erőm nem volt elég ahhoz, hogy lelökjem. Kitrappoltam a fürdőbe és egy pohár vízzel léptem vissza a szobába. Körbenéztem, de az ágy üres volt, és a szobából is eltűnt. Hova tűnhetett ilyen hirtelen? Beljebb sétáltam a szobában és gyorsan leültem az ágyra, hátha hátulról jönne.Az ágy alól hirtelen valami elkapta a lábam. A szívem gyorsan kezdett verni a félelemtől és a lábaimat gyorsan felkaptam. Miután elgondolkoztam azon, hogy Zayn lehet az kicsit felnevettem. De a szoba ajtón akkor lépett be ő, és a szemeim kerekre nyíltak. Akkor ki van az ágy alatt? Az ágy közepére másztam villám gyorsan.
- Mi az? - kérdezte tőlem Zayn meglepődve.
- Valami..V-valami van az.. az ágy a-alatt.. - nyeltem nagyokat, közben reszkettem.
- Komolyan? - lépett az ágyhoz Zayn és nézett be alá. Hatalmasat nevetett, amitől még én is megijedtem.
- Tádáááá! - ugrott elő az ágy alól Amanda - Megijedtél nagyon? - nevetett a hasát fogva.
- Meg.. Igen. És mégis hogy jöttél be, mikor és ilyen gyorsan? - pirosodott el a fejem.
- Ameddig kinn voltál vizet tölteni, addig gyorsan bejöttem, és bebújtam az ágy alá. Ja, egyébként nayukád engedett be.
- Huh... Nagyon rám hoztad a frászt - öleltem meg szorosan.
Mind a hárman kimentünk a konyhába valami reggeliért. Semmi jót ne találtam a hűtőben, ezért le kellett ugranom a kis boltba kenyérért és valami felvágottért. Útközben Lucky-t is magammal vittem.

*Zayn szemszöge*

- Amanda ez nagy volt. Még én is megijedtem volna.
- De nem ezért jöttem.. - néztem rá kikerekedett szemekkel - Reggel idefele vettem egy újságot, amiben Page is benne van. Leadtál, hogy együtt vagytok.
- És mit írnak?
- Mindenféle pletykát, aminek nincs is valóság alapja. Például olyanokat, hogy Page rákos beteg és sajnálatból vagy vele, meg, hogy nem hozzád való, és csak kihasznál.
- Ezek tényleg szörnyűek. De tudod, engem ezek a pletykaújságok egyáltalán nem érdekelnek. Majd, ha én is úgy gondolom, és meg lesz rá az alkalom be mutatom őt a tévében mindenkinek. Addig meg gondoljanak, amit akarnak.
- Talán jobb lesz, ha ezt nem mutatom meg Page-nek, nem?
- Jobb, felidegesítené magát - raktam el az újságot a hátizsákomba.

*Page*

- Megjöttem! Remélem most senki nem akar megijeszteni - vettem le a cipőmet a bejáratnál. Lucky azonnal rohant a konyhába, ahol Zayn ölébe ugrott. Mikor a konyhába értem már javában folyt a kényeztetés.
- Hát Amanda? - kérdeztem.
- Fürdőben van - játszott tovább a kutyussal rám sem nézve.
Gyorsan összedobtam pár melegszendvicset magunknak. Gőzölgött amikor az asztalra raktam, de mire Zayn abba tudta hagyni a játszadozást már csak langyos volt. Lucky boldogan, a farkát csóválva ment be a helyére és pihent le aludni. Csak mosolyogni tudok rajtuk.
Reggeli után Amandának mennie kellett, nem tudtam meg, hogy miért is jött igazából. Csak reggeli ébresztőnek? Azért jó volt, hogy itt volt.
A délelőttöt a tévé előtt töltöttük a kanapén egy tál popcornnal és egy Johnny Depp filmmel. Ő az én egyetlen kedvenc színészem. Zayn is nagyon kedveli, egyszer találkozhatott volna is vele, de sajnos annyira tiszteli és félt, hogy nem tudna meg szólalni se, hogy nem ment el. Remélem egyszer találkozunk majd vele.

- Ahh.. Na ideje valamit kezdeni ezzel a nappal. Városba bemegyünk? Egész szépen süt a nap, már itt a tavasz lassan.
- Oké, akkor öltözködjünk - válaszolt.
Merész vállalkozás kimenni az utcára, de nem ülhetünk itt egész nap. A rajongókat nem hagyhatja cserben Zayn, sok ember boldog lesz, aki találkozhat vele ma.
- Megkeresem a napszemüveged, oké? - kiabáltam be a fürdőbe. Rosszabb, mint egy nő. Kétszer annyi idő kell neki, mint nekem, de nem zavar.
- Nem tudom hol van - hallottam a választ. Elkezdtem keresni azt a fekete napszemüveget, amit hordani szokott, de sehol sem találtam. Végül a hátizsákját pillantottam meg a konyhaszékre felakasztva. Meg is találtam egy újság alatt. Először nem foglalkoztatott az újság, de a szemem sarkából annyit láttam : Malik. Kikaptam a hátizsákból az újságot és idegesen elkezdtem olvasni a pletykákat, amiket rólam írtak. Zayn a dzsekijét igazgatva lépett a konyhába, amikor meglátta mit olvasok odalépett hozzám és annyit mondott: Ne törődj vele.
- Már hogy ne törődnék vele? Hogy írhatnak le ilyesmiket? Mégis kik hazudnak ekkorákat? Ez nem igaz...
- Miért foglalkozol vele ennyit? Én se teszem azt, amikor rólam találnak ki valamit.. Ne aggódj, majd letisztázzuk mi ezt a tévében egyszer.
- De te ezt nem érted.. Te nem tudod, hogy nekem milyen a múltam..
- Igaz.. Sosem meséltél róla. Ha gondolod elmondhatnád..
- Igen.. Nos.. - megfogtam a kezeit és magammal húztam a nappaliig, ahol leültünk a kanapéra és komolyan a szemeibe néztem. - Édesapám pár évvel azután, hogy megszülettem a munkába temetkezett. És ez csak rosszabb lett.. Látod, most is a munka miatt hagyott el, és nem tudom mikor láthatom vagy, hogy láthatom-e valaha újra. Hat éves lehettem amikor született egy kishúgom, aki Mark baleseténél halt meg. Ezért is vagyok ennyire fontos anyának, hiszen csak én vagyok neki. Azaz nem csak én, mert a nővérem egyik napról a másikra hagyott el minket, körülbelül öt éve. Azóta nem hallottunk felőle, nem tudjuk, mi lehet vele. Mark, az unokatestvérem amnéziás, de mégis ő volt az a személy, akinek köszönhetem azt, hogy most itt vagyok. Ő mindig kiállt mellettem, látszik, hogy mekkora szíve van. A balesete nem volt mindennapi.. A húgom tavaly lett 10 éves. Markkal együtt mentek kifelé a városból, értem indultak, mert nem tudtam hazakerülni egy házibuliból. Hatalmas köd volt, és egy szembejövő kocsi miatt tért le az útról Mark és rohant bele egy fába. Ők ketten fizettek azért, amiért én elmentem szórakozni. Bárcsak sose mentem volna... - sírtam el magam, amire Zayn megpróbálta kimondani, hogy nem kell folytatnom, de én már a szavába vágtam. - Hagyjuk ezt.. Mai napig próbálom feldolgozni a történteket, de nem akartam már a sok havi sírás után sajnálni magam. Ezért teszek meg mindent, hogy anya is boldog legyen, és én is. Az élet mindig meg tovább. Na.. A nagyszüleim öt éves korom előtt meghaltak, de sok közös képünk van, amin én hintázok, alszok vagy sírok, de ezek a legszebb emlékeim. Amikor ide Londonba költöztem elhatároztam, hogy egy teljesen új életet kezdek. Előző iskolámban ki voltam közösítve, mindenki elfordult tőlem és kiröhögött a hátam mögött, sokat szivattak és szólogattak be.. Ennek az oka annyi, hogy boszorkánynak tartottak, még most is lehet.. Azért, mert az üknagymamám kifejlesztett egy levest, amitől meggyógyultak az emberek. És már egyből boszorkányok lettünk. Ezzel a levessel gyógyítottuk meg Markot is, valamennyire. Nos.. Nem tudom, szerintem nagyjából ennyi. - a könnyeim már lepotyogtak és egy mosoly ült az arcomra.
- Köszönöm - ölelt át Zayn. Nem kommentelt hozzá semmi, csak szorosan magához ölelt és ezzel minden elmondott nekem. Sajnálja a húgom, a nővérem, az édesapám, Markot és mindenki mást. Most már tudja, hogy nem mindennapi életem van, de mégsem sajnáltatom magam, hanem próbálom mindenből a legjobbat kihozni.
- Az a rohadt cikk is csak azért érdekel, mert tudom milyen az, amikor egy pletyka kering rólam, és ezt nem szeretném újra megélni, de már mindegy..
- Ne aggódj mondtam már.
- Persze, de ez nem olyan egyszerű.. - mondtam. Zayn mélyen a szemeimbe nézett közel hajolt és a szeméből kiolvastam mindent. Kicsik könnybe voltak az utóbbi történetem miatt, de láttam, hogy azt sugallja a tekintete, hogy minden rendben lesz. Egy hosszú csókot adott, majd az újsághoz ment és kettétépte.
- Na akkor mehetünk a városba? - mosolygott és törölgette a szemeim alatt az elfolyó sminket.  Csak bólogattam neki, és szó nélkül rendbe tettem magam.

A városban kézen fogva sétáltunk és minden kirakatot megnéztünk. Egy padon ülve beszélgettünk, amikor valaki hátulról megfogta hirtelen a vállaimat, amire én úgy megijedtem, hogy felpattantam a padról. Gyorsan megfordultam és Louis vigyorgó mosolyával találtam szemben magam. Zayn azonnal megölelte és megveregette a vállát. Majd a "hát te?" kérdésre Louis először nem tudott mit mondani.
- Csak erre fele jártam..
- Biztos? - kulcsoltam össze a kezeimet és néztem rá gyanakvóan. Valahol biztos volt, csak nem akarja elmondani.
- Csak erre sétáltunk - hallottam egy női hangot a hátam mögül közeledve. Eleanor volt az. Olyan gyönyörű, hogy azt nem lehet elmondani. Csillogó mosolyával felém jött és bemutatkozott nekem, mert még nem találkoztunk ezelőtt. Boldogan öleltem meg.
Négyen folytattuk tovább a városnézést, és minden klassz helyet megmutattak nekem. Lassan fél éve lakom itt, de még nem láttam sok mindent.
Kávéval a kezemben mászkáltam a városban és Zouis poénjain nevettünk. Amikor Louis és Eleanor elmentek, akkor hazaindultunk. Már későre járt. A ház előtt álltunk, a postaládát néztem, amikor oldalra néztem, mert futást hallottam. Hirtelen nekem futott a lány, aki erre futott sírva. A sötéttől nem láttam semmit, nehezen tudtam kivenni a karakterét. Amikor a szemeimbe nézett, a könnyei áztatott szemeivel, akkor ismertem csak meg.
 - Hé, mi a baj?

24.rész

Három nap telt el. Esemény nélkülien telt, bejártam iskolába és haza. Ennyiből telt a három napom. Kontrollra vonszoltam el magam, levették a gipszet már csak kötés van rajta. Végre. Most nagyon izgatott vagyok mert, ma jönnek haza a fiúk. Alig bírom kivárni az estét mire leszáll a gép. A kanapén ülök és azon gondolkodom, hogyan kellene fogadnom a fiúkat. Szervezhetnék valamilyen kis hat személyes partit, vagy nagyobbat? Vagy ne szervezzek semmit, mert fáradtak lesznek? Áh, nem tudom, mi legyen. Alig bírok ülni a fenekemen úgy várom őket.
Vettem egy forró fürdőt és aközben gondolkoztam. Valamiért máson sem járt az eszem, csak azon, hogyha megjönnek mennyire jó lesz, és már mennyire várom. Régen nem láttam Zaynt, és a többieket sem. Kiszálltam a kádból, de már a bőröm ráncos volt. Szépen rendbe szedtem magam, egy szép ruhát választottam ki, megtisztelem őket ennyivel.
Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy mivel lepjem meg őket. Lemondtam a partiról, mert nagyon macerás lenne az egész szervezés, meg hát az is lehet, hogy Amandának nem lenne jó. Lehet a fiúk nem is örülnének neki. Nem tudom..
- Anya. Hol vagy? - nézelődtem a folyosón jobbra-balra.
- Itt vagyok a konyhában.
- Jézusom, nagyon vak vagyok. Szerinted mivel lepjem meg a fiúkat? Ma jönnek haza, biztos átjönnek hozzám.
- Mit szólnál egy kis sütihez?
- Süssek? Biztos vagy ebben?
- Igen, elég idős vagy. Segítek. Na? - nyújtotta felém a tálat.
- Oké, nyertél. Végül is nem rossz ötlet. Esznek egy finomat.
Neki álltunk a sütinek. Elég macerás volt a sütés, de fél órán belül már a süti a sütőben sült. Egyre izgatottabb lettem, ahogy közeledett az este, és azért is, mert a süti nem tudom, hogy sikerült. Úgy érzem magam, mint egy rajongó, aki most találkozik először a fiúkkal és megvendégelheti őket. De ez nem így volt, csak mélyen bennem. Valahol én is egy rajongó vagyok, aki egy kis szerencsével közel kerülhetett a fiúkhoz. Bárkinek lehetett volna ilyen szerencséje, vagy nem?

* Zayn szemszöge *

A repülő út már teljesen lefárasztott. Három órája utazunk és még mindig vagy annyi. De a táj csodálatos. Kinézve a repülőből egy gyönyörű táj tárul a szemünk elé. Meseszép.
- Hé Lou, beszélt veled Page?
- Nem, rég nem beszéltünk. Miért?
- Nem tudom.... - miért is kérdeztem én ezt tőle? Nekem semmit nem mondott Harryről. Sajnos megjelent egy cikk róla, aminek nem kellett volna. Talán nem látták?
Egy lökést éreztem hátulról, majd egy egész pohár fanta szívódott bele a ruhámba. Felpattantam, mint aki forró kávéval öntöttek le.
- Bocs, bocs. Adjatok egy zsepit vagy akármit - nyújtotta Niall a többiek felé a kezét. A szavait alig lehetett érteni, mert röhögés közben még nem tanult meg normálisan beszélni.
- Szóval Niall - lépkedtem felé lassan.
- Ne a gonosz tekintet, ne! - kezdett el futni a vécé felé.
- Nem menekülsz - mentem utána. Utolérve őt átöleltem, a pólója foltos lett, majd egy pohár vízzel locsoltam meg - Tessék, nehogy elhervadj.
- Kösz - nézett rám azzal a szemével, amit nem takart el a vizes haja.
Elégedett mosollyal mentem a bőröndöm felé, hogy átcseréljem a pólómat. Harry lépett mellém komoly tekintettel. Először nem tudtam miért néz így rám, de aztán beugrott, hogy lehet a cikk miatt aggódik. Abban a pillanatban elszállt belőlem ez a gondolat, amint Harry rám vetette magát.
- Mi van veled? - toltam le magamról.
- Szerinted... - láttam a szemében a szomorúságot. Biztos, hogy a cikk a baj. - Szerinted.. Amanda látta a cikket?
- Hát. Tudod - álltam fel - Szerintem igen. Bár Page nem említette se nekem se Louisnak, de attól még észrevehették. Bízzunk benne, hogy nem látta. Szereted?
- Nem tudom..

* Page *

Már csak fél óra elvileg és leszáll a gép. Huhh, már jöhetnének, alig bírok megint a fenekem ülni. Odamentem a laptopomhoz és elkezdtem nyomkodni. Zenéket kerestem Youtube-n. Felnéztem Twitterre, de sehol semmi. A telefonom rezgett mellettem, sms-t kaptam Amandától.
" Szia, nem sokára megérkeznek igaz? Kérlek ne beszélj Harryvel a dologról. Puszi. "
Sajnálom Amandát. Remélem tisztázódik minden és rendbe rakják a dolgokat. Szurkolok nekik teljes szívemből.
A nagy zenekeresés közben pár 1D-s videóra és képre is rábukkantam. A szívem mindig megdobban Zayn szólójánál. De a többiek hangja se semmi. Remélem egyszer összehozunk egy közös dalt, még akkor is, ha nem kerül nyilvánosság elé.
- Hát ez a klip csúcs - mondtam ki hangosan. De a zenéjüket nagyon szeretem, a klipeken meg jó nevetni. A szöveg is mindig nagyon átjön. Olyannak, aki már megélt egy-két dolgot, nem mindig csak a jót kapja, és ismeri a magányt, annak egy löketet ad. Aki nem elégedett önmagával, csúnyának látja magát, önbizalmat ad. És mindenek mellett megnevetett minket. Köszönöm, hogy vagytok.

Este felé járt már az idő, már két óra telt el a gép leszállása óta. Egy sms-t kaptam Zayntől, ami szerint már fél órája itt kellene lenniük. Elkezdtem aggódni, hogy rájuk szálltak a rajongók vagy akármi.. Hirtelen csöngettek az ajtón és azonnal kerek szemekkel nyitottam ajtót. Harry és Zayn álltak előttem.
- Csak ketten? - kérdeztem legelőször.
- Igen, sajnos a többieknek dolguk van - válaszolt nekem Harry.
Zayn lépett oda hozzám és csókolt meg, már nagyon hiányzott nekem ez a melegség, ami ilyenkor átjár. Harry átölelt, majd a konyhában a süti mellett beszélgettünk mindenféléről.
- Szóval.. Megkérdezem kereken. Láttátok a cikket? - pillantott rám Harry.
- Nem szabadna róla beszélnem... - tisztában voltam vele, hogy erre nincs jó válasz.
- Szóval igen..
- Harry, ez igaz?
- Nem feküdtem le a lánnyal, de este vele buliztam.
- Értem.. Jó lenne beszélned Amandával, de ne várd, hogy más lesz, mint egyébként.
- Köszönöm, hogy elmondtad, akkor mennék is. Ja, a süti finom volt nagyon - vette fel a kabátját, majd kiment az ajtón.
Zaynnel egymás szemébe néztünk, és csendben voltunk. Néha kortyoltam bele a teámba, vártam az áttörést.
- Ugye.. Nem hiszed, hogy én is esetleg.. ? - törte meg a csendet Zayn.
- Tudod, nekem fontosabb vagy annál és jobban bízok benned, minthogy ilyeneket gondoljak. Nem tudnék ilyesmit elképzelni rólad, teljesen megbízom benned - forgattam a kezeimben a teásbögrét.

A következő pillanatban már Zayn és az én szánk összeért. Éreztem, hogy teljes mértékben megbízhatok benne, és semmi nem történt. Újra elkezdődik a kettőnk csodálatos élete.

23.rész

Mindennél jobban sajnáltam. Ahogy néztem az arcán lecsorduló könnyeket, az én szemem is könnybe lábadt. Szorosan átöleltem Amandát és hagytam, hogy kisírja magát. Akit szeret az megcsalja, nem elégszik meg vele. Remélem, hogy az egész pletyka, de a képek árulkodnak. Ezeket kimagyarázni sem lehet szinte. A kapcsolatuk meggyengült, ebben biztos vagyok. A bizalom elveszett. Akiért egyszer rajongott és valóra váltotta egyik legnagyobb álmát, most csalódnia kellett ebben a személyben. Én is csalódottnak éreztem magam, de aggódtam is. Mi van, ha Zayn is jelen volt a bulin, vagy ... El sem tudok képzelni semmit róla. Túlságosan bízom benne ahhoz, hogy ilyenekbe bele is gondoljak.
- Gyere, menjünk haza.. - álltam fel a padról. Mostanra Amanda kicsit megnyugodott, de mereven nézett maga elé. - Hé, fiú után nem sírunk, sőt lehet, hogy az egész nem igaz, ne könyveld el előre - böktem oldalba. Az arcára egy mosoly ült, de csak pár másodpercig tartott. Lassan hazamentünk.
Hazaérve jutott eszembe, hogy nem mentem el a kontrollra. A fejemhez kaptam és anyához siettem, hátha tud nekem új időpontot kérni.
- Anya, anya. Elfelejtettem elmenni a kontrollra, kérnél nekem új időpontot? - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Ennek a nézésnek nem lehet ellenállni.
Már anya is sokkal jobban nézett ki. Mind a ketten túltettük magunkat a történteken, és minden olyan lesz, mint volt. Annyi különbséggel, hogy apa gyakrabban fog hívni, nem úgy, mint eddig, hogy nyomát se láttam. Túl sok volt bennem a feszültség. Az alagsorba mentem, ahol a hangszerek vártak és azonnal énekelni kezdtem kiadva magamból minden feszültséget./ Dal /
Fél óra múlva már a kádban feküdtem. A nyitott ajtónál beláttam a szobámba. Az ágyat néztem, ami szét volt túrva, rendetlen volt. Múlt este még ott sírtam, de ma már máshogy lesz. Mindent rendbe teszek és az életem folytatódni fog. Kimásztam a kádból és meleg köntösbe bújtam. Nyugodtan pakolásztam a szobámban, amikor megcsörrent a telefonom. Max hangerőn szólt, a szívem majdnem kiesett úgy megijedtem./ Hang /
- Halló, Amanda?
- Szia én vagyok.
- Hogy vagy? - vágtam közbe.
- Jól köszi, ne izgulj. Túltettem magam, és majd meglátjuk, hogyha hazajönnek, hogyan alakul. Nem szeretném rajta emészteni magam - nevetett fel.
- Akkor örülök. Esetleg van más a láthatáron? - vonogattam a szemöldökömet.
- Most a szemöldököd vonogatod igaz? - nevetett - Nem tudom, jó lenne, ha lenne, de Harry-t nagyon szeretem. Csak ez így nem működik  - szomorodott el.
Még órákon keresztül beszéltünk. Kiderült, hogy Matt tetszik neki, de Harry-t szereti, ezért nem áll tovább, ameddig nem tisztázódik minden. Leültem a földre az ágynak támaszkodva. Zayn jutott eszembe. Vajon mi lehet vele? Remélem minden rendben van.
" Szia Page! Már csak három nap és hazaindulunk. Nagyon hiányzol, remélem jól vagy. Puszi "
Kaptam az SMS-t. Emlegetett szamár, gondoltam magamban. Ma este is biztos van koncertjük, ugrott a fejembe a gondolat. Azonnal a nappaliba a tévéhez siettem és a távirányítót kerestem, ami sosincs meg. A tévét kapcsolgatva rátaláltam a koncertjükre. Hűha, mekkora tömeg. Milyen sok ember.

A lélegzetem is elállt. Belegondolva, hogy én is ott állnék, ha nem mentem volna el a meghallgatásra. Sok minden megváltozott.. Régen minden éjjel arról álmodtam, hogy befogadnak és nem leszek kiközösített. Mára már sok baráttal dicsekedhetek, és ezt mind.. Hát azt hiszem Marknak köszönhetem. Ha ő nincs, akkor biztos nem lett volna bennem annyi önbizalom, hogy nekivágjak a meghallgatásnak, hogy eljöjjek Londonba és egy teljesen új életet kezdjek. De teljesen megérte, ezért örökké hálás lehetek neki. / 1D / Ahogy meghallottam a dalt, azonnal táncolni kezdtem. Anya a konyhából nevetett rajtam. Csupa vörös lett az arcom de aztán folytattam. A dal végén leültem a kanapéra és tovább néztem őket. Hirtelen felnevetettem egy hatalmasat, amire anya annyit mondott Mi az? Rápillantott a tévére és már megértette. A könnyem is kicsordult a nevetéstől.

Harlem Shake, mi? Ezek őrültek, nevettem tovább. Szerintem még a szomszéd is hallotta a nevetésünket anyával. Niall-t megláttam jobb oldalt, teljesen kikészültem. Na és Zayn középen, teljesen kikészültem az összestől. A kanapér ütöttem a nevetéstől. Milyen nagy élmény lehetett a rajongóknak. A koncert folytatódott, de én még a könnyeimet törölgettem. Nagyon jó koncert volt. A könnyem megint kicsordult, de most nem a hülyeség miatt, hanem a gyönyörtől és az örömtől.

Zayn. Gyönyörűen énekel. A hangja simogat és kellemes. A tetkóit is nagyon imádom. Egyszerűen tökéletes. A kanapéra dőlve hallgattam tovább a koncertet. Mindenemmel a fiúkra koncertráltam, semmire nem gondoltam. Rájöttem, hogyha gondolkodom, csak elszomorodom. Ezért a pillanatnak és a jelennek fogok élni. Nem akarok mindenen agyalni már elég volt abból. Csak boldog szeretnék lenni, de most így is nagyon boldognak érzem magam. Még mindig csak a koncert közepén tartottunk, amikor már a szemem kezdett lecsukódni. Ezen a napon nagyon elfáradtam. De akkor megláttam egy közeli felvételt. Harry?!.

Harry ez komoly?! nevettem fel. Ezen a koncerten tényleg sok minden történik. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy őrültek ezek a srácok. Harry.. Eszembe jutott Amanda. Lehet nézi a műsort. Bízom benne, hogy az egész történet, hogy Harry megcsalta Amandát, csak pletyka. Ebben bízok, de akkor is, mit keresett egy másik lánnyal?
A kanapén feküdve nagyon elálmosodtam. A szemem lecsukódott. Az álmomban egy 1D koncerten voltunk Amandával. Nem ismertem a fiúkat, de Zayn felhívott a színpadra és a fiúkkal együtt énekelhettem. Zayn végig mellettem énekelt, és csodálkozott, hogy milyen hangom van. A koncert alatt a kezembe nyomott egy papírt amin a telefonszáma volt. Lehet, hogy ez egy rajongó álma...

22.rész

A puha párnák közt, betakarva ébredtem. Hason feküdtem, mikor kinyitottam a szemem az ablakon beszűrődő napfény miatt hunyorogva néztem rá az órára. Máris másnap reggel van? Lassan lehámoztam magamról a takarót, ami alám volt begyűrve. Anya szokta mindig így csinálni, ha betakar. Az ágy közepén térdeltem és magam elé meredtem. Tényleg megtörtént vagy csak álmodtam és még mindig csak péntek van? Rápillantottam a telefonomra, ami szombatot mutatott. A gyomrom megfeszült, de le kellett nyugodnom. A tükör felé haladva az arcomat néztem, a kisírt szemeimet, amik alatt nagy karikák voltak. Az ujjaimmal vizsgáltam meg a karikákat és a szememet, hogyan lehetne rendbe hozni. A végén nem érdekelt. Bepillantottam a vendégszobába, ahol anya aludt mélyen. Szegény, biztos nehezen tudott mozogni egyedül. Mindenféle érzés kavargott bennem. El kellene felejtenem, ahogyan mindenki akarja, vagy keressem fel, esetleg sajnáljam magam még? Itt nem én vagyok az akit sajnálni kell, hanem apa. A kanapéra leülve az álmomon gondolkoztam. Eddig fel sem tűnt, hogy miért van egy kicsivel jobb kedvem. Az álmomban apával voltam egy játszótéren. Kicsi voltam, öt éves. Ekkor még minden rendben volt, nem foglalkozott annyit a munkával. Mark mellettem hintázott és a szája fülig ért a boldogságtól. Apa minden lendületnél felém nyújtotta a kezét, hogy elkap, de mindig visszament a hinta, így sosem ért el, ezen nevettünk mindketten. A következő kép ami megjelent előttem, apa kézen fogva ment velem, de ahogy megláttam anyát a sarkon befordulni felé futottam és ő felkapott. Hárman megöleltük egymást, de engem összenyomtam középen. Ezen a gondolaton elmosolyodtam. A visszaemlékezést apró kis lábak topogása zavarta meg. Lucky ugrott az ölembe. Talán jót tenne egy séta, de ilyen állapotban nem mehetek ki. És ha felhívnám apát? Gondolkodás nélkül a telefonhoz kaptam, ami anyáé volt, és lázasan kerestem a nevét. Georg Peterson. Hívás. A hívott szám nem elérhető!, mondta egy hang. Ha tudtam volna kié a hang, meg tudtam volna fojtani, persze ez nem az ő hibája, de túlteng bennem a feszültség. A konyhába vonszolva magam főztem egy teát, hogy lenyugtasson. A hűtő felé nyúltam, akkor láttam kitűzve egy papírt rá. Kontroll szombaton 13.30. Szóval ma kellene visszamennem. Még csak reggel tíz óra fele járhatott, volt időm rendbe rakni a szemeimet. A fürdő felé igyekeztem, kezembe a meleg teával, amiből anyának is töltöttem egy pohárba, amikor megláttam fél szemmel, hogy anya felkelt és öltözködni próbál.
- Jaj anya, szóljál, segítek - mentem be hozzá azonnal.
- Köszönöm kicsim.
- Kint vár egy bögre forró tea.
Anyát felöltöztettem. Ezekre a pillanatokra elfelejtettem apát, és mindent ami vele kapcsolatos. Akkor jutott eszembe, amikor anya arcára néztem. Fájdalom ült az arcán, de nem apa miatt kifejezetten, hanem miattam, mert hallotta tegnap, hogy sírok és látta rajtam mennyire megvisel. Kikísértem anyát a konyhába, majd a fürdőbe vettem az irányt újra. Egy meleg vizes arcmosással kezdtem. Hogy mi jó a kisírt szemekre? Semmi. Nekem semmi.. Abban bíztam, hogy elmúlik fél kettőig. De ha nem, akkor nem, senkinek semmi köze nincs hozzá. Azt hiszem amellett döntöttem, hogy kipihenem ezt a dolgot és megnyugszom. Gondolkodás nélkül, leállt az agyam teljesen és csak a tükörbe néztem a saját szemembe. Semmire nem gondoltam. Ezt a pillanatot a telefonom zavarta meg.
- Halló? - szóltam bele, mint egy élőhalott.
- Page, mi van veled? - hallottam Amanda aggódó hangját.
- Semmi jó..
- Mesélj! - parancsolta. Elmeséltem neki mindent, ami a szívemet nyomta, apával kapcsolatos dolgokat, azt, hogy anya milyen szomorú és az álmomat is. Ő türelmesen hallgatta végig, oda se figyelve a telefonszámlára.
Mondott pár biztató szót, hogy nyugodjak meg és minden rendbe fog jönni, de ezek nem segítenek ilyenkor. Kinyomtam a telefont és zokogni kezdtem a mosdókagylóra támaszkodva. Nem akartam, nem szabad, de nem lehet ellene tenni. Ki kell adnom magamból és jobban leszek. A telefonom megint rezgett, a kijelzőn: apa. A szívem gyorsan dobogott és szinte összetörtem a telefont olyan erősen nyomtam rá a fogadásra.
- Apa, apa, apa! - sírtam.
- Kislányom, nyugodj meg. Azért hívlak, hogy ne aggódj miattam, minden rendben lesz, csak nem szeretnék terhet okozni neked továbbra, és tényleg a munkám miatt is haza kellett jönnöm. El fogok menni egy orvoshoz és ahogy megvannak az eredmények elküldöm neked. Kérlek kicsim ne sírj, miattam ne. Éld rendesen tovább az életed, csak látni szerettelek volna.
- Akkor tudok csak tovább lépni, ha gyakran fogsz hívni!
- Ezt megígérhetem, de a gyakran heti kétszernél nem lehet több, mert a munka..
Még beszéltünk pár szót, azután kinyomtam a telefont. Azonnal anyához mentem, akinek elmondtam, hogy hívott és mit mondott. Mindkettőnk szívéről egy kicsi kő esett le, de a nagyobb kő még mindig rajta van. A betegség.. Addig is tarthatom vele a kapcsolatot.

A mellettünk lévő utcában sétáltam mosollyal az arcomon. Furcsa, hogy máris mosolygok, de valahogy örülök annak, hogy hallottam apa hangját. Egy kislány sétált el mellettem, aki lelkesen énekelte a 1D-s fiúk számát. Elnevettem magam, de nem hallotta.
- Szia Page! - hallottam a hátam mögül a hangot. Majdnem kiugrottam a bőrömből úgy megijedtem. Egy határozott mozdulattal megpördültem és az illető szemébe néztem.
- Oh, szia Matt. Hát te?
- Erre sétáltam, és megláttalak. Gondoltam ideköszönök és megkérdezem, hogy vagy - mosolygott rám.
- Meg vagyok köszönöm szépen.
Sokáig beszélgettünk még az iskoláról, közben három utcát bejártunk. Jót tett egy kicsit kikapcsolni az agyam és nevetni. Az ajtóig kísért, majd még az utca végéről is visszaintegetett. Kedves fiú ez a Matt, gondoltam magamban. Zayn jutott eszembe, aki nagyon nagyon hiányzott nekem. Fel szerettem volna hívni, de nem lehetett, mert ki tudja mennyire ér rá. Gondoltam egyet és felhívtam Amandát, hogy menjünk be a városba. Azonnal belement és húsz percen belül a házunk előtt termett.

A város általában zajos és zsúfolt, de most a naplementét csodálhattuk meg. Az úton csak egy-két ember mászkált, nevetve mások csendben.
- Mit szólnál ha vennénk egy újságot? Olvasnék valamit.. Vagy szerencsejátékozzunk, na?
- Oké, nézd ott egy stand - egyezett bele Amanda és balra mutatott.
Odasétálva a kis újságos standhoz azonnal elkezdtük keresgélni a pletykaújságokat. Többet megnéztem, hogy mi a tartalmuk, de semmi nem fogott meg annyira. Egyszer csak megpillantottam egy cikket, amiben Harry szerepelt és arról szólt, hogy milyen vad buliba volt, ahol sok lánnyal látták. El akartam rejteni Amanda elől, mert reménykedtem benne, hogy csak pletyka, de a döbbent tekintetemre felfigyelt és kikapta a kezemből. Fürkészni kezdte, hogy min lepődhettem meg, és akkor a szája hatalmasra nyílt. A szeme könnybe lábadt és lerakta óvatosan az újságot, majd leült egy padra. Mellésétáltam és átöleltem. Ilyenkor a legjobb semmit sem mondani. De nem bírtam ki.
- Ne aggódj, beszélek Zaynnel, biztos, hogy csak pletyka, vagyis.. Nem történhetett semmi, hiszen veled van nem?
- Hagyd, ne beszélj Zaynnel. Ha igaz ez a dolog, akkor hatalmasat csalódtam Harryben, de azt akarom, hogy ő mondja az én szemembe, esetleg telefonon.

21.rész

- Paaage! - kiabált Dana utánam a folyosón. Meglepődtem, mert amióta kórházba voltam azóta nem beszéltünk, ha elment mellettem a folyosón akkor is csak mosolygott vagy oda sem nézett.
- Szia - köszöntem neki oda, nem tudtam mit akarhat ilyen hirtelen.
- Hallom anyukád is nálad van, és apud is elő került.
- Öm.. Igen..  válaszoltam zavartan, mert még mindig nem tudtam mire akarhat kilyukadni. A folyosón csak mi álltunk, csendes nap volt. Nyomasztott ez a csönd. A megszokott rohangálások és beszélgetések sehol sem voltak, de szinte a szemem előtt látom az embereket akik ott szoktak állni. Az ajtónkkal szembeli ablaknál az osztálytársaim szoktak beszélgetni és a fiúkat nézni. A maguknál kisebbre tartott embereket pedig örömmel beszélték ki. Az ajtó mellett az okosak szoktak állni, általában az anyagról beszélnek lelkesen. Egyel arrébb a tizedig osztályosok zajonganak mindig, de most semmi. Csend és nyugalom. Azért nincs itt már senki, mert vége van mindenki órájának, de én még itt vagyok és ezek szerint Dana is a korrepetálásra igyekszik.
- Nem kell hazamenned segíteni nekik? - kerekre nyíltak a szemeim a kérdésére. Le akarna rázni?
- Apa gondozza ilyenkor anyát, és nemsokára már én is megyek haza, fél óra múlva. Amanda is mindjárt oda ér hozzánk, hogy segítsen.
- Okés. Na akkor most mennék.. Szia - azzal elinalt mellőlem. Mit akarhatott? Vagy csak úgy kedvességből kérdezte meg ezeket a dolgokat? A következő kérdésem, hogy honnan tud minderről. Amanda szája járhatott csak el. Én nem szeretném, hogy bárki is sajnáljon emiatt vagy ilyesmi. Elég a sajnálatokból.
A korrepetáláson nem voltunk sokan. Összesen öten ültünk a teremben. Amikor a tábláról félrepillantottam Danára, ő mindig engem nézett. Mi van vele? Mit tud amit én nem?
- Hazaértem.. - sóhajtottam, majd becsuktam lehajtott fejjel a fejemet. Nagyon fáradt voltam, legszívesebben bevetettem volna magam a puha ágyba, a sok párna közé, amik között megbújt egy 1D-s párna is. De nem lehetett. - Anya minden rendben? Hol vagy?
- A konyhában vagyok, gyere ide - a hangja nagyon nyugodt volt, de egy kicsit furcsa.
- Minden rendben? - léptem mellé, de abban a pillanatban egy levelet pillantottam meg az asztalon. Rajta a nevemmel - Ez mi anya? Apa hol van?
- Olvasd csak el a levelet - nyújtotta felém. Lassan kibontottam a levelet, óvatosan leültem a székre és néha-néha felnéztem anyára, a tekintetem ijedt volt.
Kicsim!
Sajnálom, hogy nem tudok elköszönni, de el kellett hirtelen mennem. Anyád jól van, gondolom már megtaláltad. Sajnálom, hogy már nem fogok tudni neked segíteni semmiben. Igazán jó volt téged látni. Örülök. Sok sikert az élethez kicsim! Szeretlek..
- Mi ez anya? Mintha apa elbúcsúzna, hogy soha többet nem láthatnám.. - tettem le a levelet az asztalra és értetlen tekintettel néztem körbe.
- Jaj kicsim, gyere ide had öleljelek meg. El kell mondanom valamit.
- Mi az? Mondd..
- Apád beteg.. Emlékszel a véres köpetre és a rohamos köhögésekre? Ő csak jót akart neked, hogy ne kelljen látnod azt, ahogyan leépül. Nem akart neked szenvedést és gondot okozni..
- De hogyan gondolhatta azt, hogy így nem okoz fájdalmat? Tényleg.. Hogyan? Ennek semmi értelme.. Miért ment el? Azt hiszi én nem tudnám gondozni ameddig kell? Így csak rosszabb minden.. Hét évig nem láttam és most egy hét után csak így itt hagy minket? - nagyon felidegesítettem magam. Közben majd meg szakadt a szívem, amiért apa beteg. A nappaliban mászkáltam fel-alá. Mikor kicsit megnyugodtam visszamentem a konyhába. - És.. Mégis.. Mi a baja?
- Tüdőrákos.. - anya lehajtotta a fejét és elkezdtek potyogni a könnyei. Én tágra nyílt szemekkel meredtem magam elé talán fél percig. Felfoghatatlan dolog. Miért pont velünk?
- Anya.. De.. Ez nem lehet - sírtam el magam anyát átkarolva. Akkor Dana biztos tudott erről.. De honnan és.. Akkor ugrott be: Amanda tudta volna? Vagy Zayn? Zayn elmondhatta Harrynek ő Amandának, de Amanda nem mondaná tovább Danának, hiszen nem is ismeri igazán.
Mindegy, most nem akarom egyikőjüket sem zavarni ezzel, se Amandát, se Zaynt. Amanda nemrég ment haza, mielőtt hazaértem volna, biztos sok dolga van, ahogy Zaynnek is a turnén.
- Halló? -vettem fel a telefonom.
- Szia Page, minden rendben? - szólt bele Zayn.
- Igen.. Azaz nem - szipogtam.
- Te sírsz? Hát tudod?
- Akkor te tényleg tudtad apáról, de miért nem mondtad el?
- Nem akartam, azt akartam, hogy ő mondja el, nem voltam benne teljesen biztos.
- Hát nagyon jó.. Most elment és soha többé nem láthatom - a hangom nagyon zaklatott volt, mintha Zaynt hibáztatnám az egészért - Ne haragudj, nem akarlak téged hibáztatni, hiszen nem te vagy a hibás, csak nagyon rosszul érzem magam.
- Sajnos most nem mehetek haza egy darabig. De rövidebb lesz a turné, már csak 1 hét. Utána megyek hozzád.
- Köszönöm.
Kinyomtam a telefont és belevetettem magam az ágyamba. A puha párnák mind nedvesek lettek a szemeimből patakokban folyó könnycseppektől. A szívem összeszorult. Miért kell megint elvesztenem? Örökre..

20.rész

- Apa, apa, apa, apa..! - mondogattam kétségbeesetten. Teljesen elsápadtam, minden vér kiment a fejemből. A szívem gyorsan dobogott és a gyomrom görcsben volt, de ez a rosszabb fajta.
- Semmi baj - mondta, de a köhögés nem maradt abba.
- Hozok gyorsan egy pohár vizet - álltam fel, de hirtelen nem tudtam merre menjek, mit csináljak. Végül úgy döntöttem, hogy felültetem nagy nehezen a kanapéra és utána megyek vízért. A vizet megitta, de sokszor köhögött közben.
- Sokkal jobb, köszönöm.
- Apa mi volt ez? - kétségbeesetten majdnem csak kiabáltam.
- Ne idegeskedj, előfordul néha.
- Mi az, hogy előfordul néha? Ne mondj ilyet. El kellene menned egy orvoshoz...
- Nem kell, oké? - szinte lángoltak a szemei.
- Sajnálom, csak nem tudom mi volt ez, jót akarok..
- Tudom, de ne strapáld magad, megoldom magam.
- Ahogy szeretnéd - bújtam oda hozzá. A szemeim lassan lecsukódtak és elszundítottam. Nagyon rég nem láttam őt, de maximálisan megbízok benne, mintha mindig is velem lett volna. Remek délután, apa karjai között aludni.
A mély álmomból a telefonom keltett fel. Lassan kinyitottam a szemem, felpillantottam apára, aki ugyancsak aludt. Óvatosan kimásztam az öléből és a telefonomhoz siettem.
"Halló?"
"Szia kicsim, mindjárt nálad leszünk."
"Okés anya, már várlak, de itt van apa is."
"Apád?"
"Igen, na siessetek. Szia"
Nagyon meglepődött attól, hogy apa is itt van. Nem is értettem miért. Lehet tud valamit, amit én nem? Minden esetre, apát látni kell egy orvosnak, ha akarja, ha nem. Aggódok miatta. Nem ismerem a betegségeket, de a vér felköhögése biztos, hogy nem jó. Lehet, hogy anya tud róla, hiszen telefonon azért ritkán beszéltek, de valamiért én csak fél évente beszéltem vele. Közre játszhatott a helyzet, hogy ha nem látom, akkor ne is halljam mert akkor csak jobban hiányzik, de nem hiszem..
Lucky! suttogtam, közben a szememmel kerestem. Nem hallotta, de megtaláltam a hálóban, mélyen aludt. Ezen a délután mindenki csak aludni tud? Elmosolyogtam rajta, majd óvatosan megsimogattam, amire kiugrott az ágyából. Kimentünk a ház elé, úgy vártuk anyáékat. Az idő gyönyörű volt. Ahhoz képest, hogy ősz van a nap erősen sütött, nyári érzés öntötte el a szívem. Kiélveztem minden pillanatát, mert ez már nem sokáig fog tartani. Mindjárt itt a tél.
"Tessék?" - vettem fel a telefonom, ami előbb csörgött a kezemben.
"Szia, minden rendben?" - szólt bele a hang a másik végéről. Nem volt már, mint Louis.
"Igen, igen köszi. Anyát mindjárt hozzák. De van ami aggaszt. De hagyjuk is, majd elmondom, ha hazajöttetek."
"Kitartás. Örülök, hogy végre gondozhatod anyudat, jó kezekben lesz. Adjam Zaynt?"
"Adhatod.." - de akkor már oda adta neki, meg se várva a válaszomat.
"Hali"- szólt bele.
"Hiányzol" - nagy csend után csak ezt tudtam kimondani. Hirtelen szomorú lettem, amiért nincs itt. Már megint nagy dolgot csinálok ebből. Össze kell szednem magam, mert akkor Zayn nem élvezheti a turnéjukat! 
"Te is nekem. A turné még sem lesz olyan hosszú. Egy hét és megyünk haza."
"Oh, tényleg? Ez nekem remek hír, de sajnos a rajongóknak nem biztos.."
" Lehet, de nincs mit tenni.."
"Megállt egy taxi, itt vannak anyáék, majd hívj, ha ráérsz, Szia

- Sziasztoook! - kiáltottam egyet anya felé futva. Lucky is nagyon örült, mert rég nem látta. - Minden rendben?
Anya nem tudott csak úgy kiszállni a kocsiból, ezért segítettem neki Suzy nénivel együtt. A mankók segítségével már biztosan állt.
- Szia, gyere ölelj meg.
Odamentem és az ölelés mellett kapott tőlem egy puszit is.
- Mi van a karoddal? - tette hozzá.
- Ohh... - el is felejtettem, hogy neki még nem szóltam. - Semmi gond, nem nagy dolog. Nemsokára a gipszet leveszik és remekül tudlak majd ápolni, de így is jó leszek.
- Jól van, ahogy szeretnéd.
- Nem úgy volt, hogy Mark hoz el?
Hirtelen nagy csend lett, mintha rosszat mondtam volna. Azonnal átfutott az agyamon, hogy máris elfelejtett mindent, pedig csak ma reggel ment el. Pedig úgy várta, hogy újra lássam...
- Be kellett mennie az iskolába.. - szólalt meg Suzy, Mark anyja, de hallani lehetett a hangján, hogy valami más áll a háttérben. De nem akartam erőltetni.
- Sajnálom, na mi lesz, gyertek be. Óvatosan anya - fogtam meg a karját.
- Szerintem én nem megyek be, sietnem kell haza.
- Köszi mindent Suzy néni! Jó utat - majd bementünk a házba.
Apa lépett elénk az előszobába. Nagyon örült anyának, de ő kevésbé.
- Szóval tényleg itt vagy.. - mondta lassan anya.
- Igen, baj?
- Persze, hogy nem.
- Na akkor üljetek le a nappaliba beszélgessetek. Addig majd én csinálok valami vacsorát! - erőltettem egy mosolyt az arcomra, mintha nem vettem volna észre a feszültséget, és segítettem anyának leülni a kanapéra. Kisétáltam a konyhába, de a tévé mellett is hallottam miről beszélgetnek. Legalábbis összeraktam a mondatdarabokat.
- Mit keres itt? Miért teszed ki ennek Paget?
- Én csak látni szerettem volna. És segíteni a gondozásodban.
- Nekem neked nem kell hogy segíts. Hiányoztál, de nem voltál hűséges, ezért nem is szeretnélek látni sem..
Szóval apa megcsalta anyát? De hát külön éltek távol egymástól. Én meg értem apát, de mivel anya kibírta, ezért talán mégsem..
- És mi van a betegségeddel? Ezért szeretted volna látni őt? Hogy nagyobb fájdalom legyen neki majd..? - folytatta anya.
- Miatta és miattam is.. Nem akarom, hogy olyan emlékei legyenek csak, hogy én elhagytalak titeket. Mert tudod jól, miért kellett elmennem.
- Persze munka miatt.. És köszönöm is a segítségedet, a pénz nélkül amit küldtél nem tudom hol lennénk ma. Abból tudtam Page iskoláját, ezt a házat, az utazást és minden mást finanszírozni. De valahogy.. haragszom.
- Sajnálom, hogy így érzel, de én nem szeretném, hogy haragudj.
- Jó.. Megbocsátok, ha elmész egy orvoshoz.
Szóval anya is azon a véleményen van, hogy apának el kell mennie egy orvoshoz. Biztos vagyok benne, hogy ő tudja milyen betegsége van neki. Engem is érdekelne. Elég idős vagyok. Ezek után már nem hallottam mit beszéltek, de ebből is rengeteget megtudtam.
Fél óra múlva már mindenki megvacsorázott és az alváshoz készült.  Anya a szobámban, apa a vendégszobában, én pedig a nappaliban aludtam.
Félálomban voltam, amikor megszólalt a telefonom.
"Zayn!"
"Szia. Anyukád jól van? Minden rendben?"
"Anya jól van, de apa nincs.. Azt hiszem van valamiféle betegsége, amiről senkinek nem akar beszélni, aggódom.."
"Reméljük semmi komoly. Milyen tünetei vannak? Elég jó vagyok ilyenekben.."
"Hosszan tartó köhögés, és véres köpet."
"Esetleg dohányzik?"
"Igen sajnos.."
"Hirtelen nem tudom, de utána nézek. Most mennem kell, este nézz a tévében Szia!"
Letette a telefont, de a hangja zaklatott volt. Volt egy olyan érzésem, hogy ő tudja mi van apával...


* Zayn szemszöge * 

Éppen egy étteremben voltunk, a koncert előtt fel kell tankolni. Mind az öten ott ültünk egy asztalnál. Miután letettem a telefont Louishoz fordultam. Elég ideges lettem, de próbáltam palástolni.
- Hé Louis. Te tudod mi van Page apjával?
- Nem nagyon. Annyit tudok, hogy valami nincs rendben vele.
- Hát nagyon nincs rendben. Véres köpet és hosszú köhögések.. Te is tudod minek a jelei nem?
A pincérnő éppen a mi asztalunknál volt és Liam a rendelését mondta. Sokszor Niall közbevágott, mikor eszébe jutott, hogy még mit szeretne. A háttérből ennyit hallottunk Liamtől: "Kanalat nem kérek!".
- Lehet... Csak nem? De hiszen akkor már késő... - nyíltak tágra Louis szemei.

19.rész

Először is hatalmas bocsánatkéréssel tartozok, mert nem tudtam betartani az ígéretem és elcsúszott a rész :(. De most hoztam. Elnézést, de tényleg kórház és minden egyéb összejött.:)).
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Reggel még aludtam, amikor éreztem, hogy megmozdul az ágy és Zayn mászik ki mellőlem. Az ajtót igyekezett csendesen becsukni, de ez nem sikerült. Egy halk hoppá-t hallottam, majd messzebb ment a szobámtól. A félig ébrett állapotomból lassan visszaaludtam teljesen.  Később megint hangokat, csörömpöléseket hallottam a konyhából. Elhatároztam, hogy felkelek, de csak felülni volt erőm. Akkor kaptam észhez, hogy ma iskola van. Gyorsan kipattantam az ágyból, a szobából nyíló fürdőszobában megmosakodtam, majd magamra kaptam valamit. Éppen ki akartam nyitni a szobaajtót, amikor éneklést hallottam. Zayn énekelt. A Little Things-t kezdte. Kiléptem az ajtón és velem folytatta az éneklést. Ahogy meglátott széles mosoly ült az arcára. Gyönyörű ez a mosoly.
- Jó reggelt! - öleltem meg, de ő csak a számot énekelte és közben rám mosolygott. Megpillantottam a gőzölgő reggelit az asztalon, amit négy főre készített el. - Ó, de ügyes vagy, biztos finom - sétáltam közelebb az asztalhoz és kaptam fel egy sajtdarabot, amit sokáig ízlelgettem. Az éneklésre Mark kelt fel és topogott ki a konyháig.
- Jó reggelt. Ez ám az ébresztés - intett mosolyogva.
- Különleges - válaszoltam. - De Amanda még mindig mélyen alszik, biztos sokáig fenn volt, hogy végignézze a koncertet. De nemsokára indulni kell az iskolába, úgyhogy felkeltem, az lesz a legjobb. Addig nyugodtan hamikázzatok.
Besétáltam a nappaliba és Amandát a kanapén kinyúlva teljes K.O.-ban találtam meg. Hagytam volna még aludni, de nem lehetett, és remek ötletem támadt. Azonnal egy pohárért indultam és megtöltöttem vízzel. Az egészet ráöntöttem a mellkasára, amire egyből felkelt.
- Hé, miért?
- Olyan mélyen aludtál, ez volt az egyetlen megoldás - nevettem.
- Remek - nem volt nagyon elragadtatva.
- Na öltözz és gyere, a reggeli már készen van - kócoltam össze még jobban a haját.
A fiúk a konyhában hozzá sem nyúltak a reggelihez, mondván, hogy megvárnak minket. Hatalmas nevetéseket lehetett hallani tőlük.
- Nem sokára mennem kell - nézett az órájára Zayn.
- Sajnos - szomorodtam el.
- Jó reggelt - ült le a reggelije elé Amanda - Ki csinálta ezt a guszta reggelit?
- Zayn ügyeskedett.
- Hmm.. Egy igazi One Direction tagtól kapok reggelit. Sok álmom válik valóra mostanában - mosolygott.
- Teszünk róla - mondta Zayn - Na de nekem mennem kell. Sajnálom, de el kell érnem a repülőt - állt fel az asztaltól.
- Elég ennyi reggeli?
- Persze - közben én is felálltam és kikísértem az ajtóig.
- Remélem nem sokára látlak, de ígérem, hogy nem foglak többet hazarángatni. Sajnálom.. - hajtottam le a fejem.
- Neked bármikor hazajövök - fogta meg az állam és emelte fel a fejem, egy csókot nyomott a számra, majd leugrált a három kis lépcsőn. Végig integettem neki, ameddig be nem szállt a taxiba. A konyha sokkal üresebb volt nélküle. Nem sokára Mark is indul. Ez az egész csak egy estére szólt, de egy életre megmarad.
- Nekem is indulnom kellene lassan - mondta Mark - Page, hamarosan megint látjuk egymást, előre is sajnálom, ha nem fogok emlékezni. Anyukádat biztonságban ide fogjuk hozni. Ne aggódj.
- Köszönöm - öleltem meg - Nagyon szép volt az este, tényleg köszönöm.
- Hagyd is - szorított magához, kinyomta belőlem a szuszt is, de nem zavart - Na akkor mennék is. Sziasztok!  - intett, majd kiment az ajtón.
- Na akkor ketten maradtunk, de mennünk kellene az iskolába, már így is késésben vagyunk.
- Igen, kellene - válaszolt Amanda teleszájjal. - Mi az? Nem hagyhatom itt egy híresség reggelijét.
- Egyél és gyere.
Az iskola felé tartva az estéről beszélgettünk. Elmeséltem mi volt azelőtt, hogy Zaynnel megjöttek volna, és hogy Mark nem fog rá emlékezni valószínűleg. Amanda nagyon sajnálta, mert megkedvelte Markot, de nem tudott mit tenni.
Az iskola lassan telt el és semmi érdekes nem történt. Ha az nem számít érdekességnek, hogy testnevelés órán a tanár beállított törött kézzel focizni. Ehhez a lábamat kell használni, de akkor sem kellene. Nem tehettem mást. A pálya szélén álltam, amikor valaki nekem rúgta a labdát. Érdekesen néztem rá, a tekintetemből sugárzott a "Ez most komoly?" mondat. A lány, aki maga módján nagyon szép volt bocsánatot kért tőlem, de nem ment el mellőlem. A meccset végig beszélgettük. Kiderült, hogy nem rég jött az osztályba, de mivel sokan vagyunk észre se venni az ilyeneket. A neve Jin volt és japánból származott. Különleges lány nagyon. A mosolya szép, és nagyon kedves is. Elmesélte, hogy nehezen illeszkedik be, ezért is örül, hogy velem beszélgethet. Általában az osztályban lenézik, mert nem idevalósi. Kicsit kilóg a sorból, ez őt nem zavarja, de mindenki mást igen. Akkor bennem megtalálta azt a személyt, aki nem külső és származás alapján ítél. A meccs után már lehetett haza menni.
- Akkor a bejáratnál - intettem Jinnek.
- Hát ő meg ki? - lépett oda Amanda felhúzott szemöldökkel.
- Egy japán lány az osztályomból, nem rég jött.. elvileg. Velünk jön haza, ha nem bánod.
- Persze, hogy nem. Szeretném megismerni, hogy tudjam megbízható-e.
- Kedvesnek tűnik.

- Nem hiszem el, hogy 20 perce itt várunk az iskola előtt, már mindjárt vége a nyolcadik órának is és akkor jönni fog a tömeg.
- Igaz, jöhetne - mikor ezt kimondtam a sarkon Jin fordult a mi irányunkba.
- Sajnálom, hogy késtem, de a tanárok nem engedtek el - hajtotta előttünk le a fejét.
- Semmi baj - néztünk egymásra furcsán Amandával, de biztos valami japán szokás - Akkor most már mehetünk?
- Persze. Amúgy szia Jin vagyok - nyújtotta a kezét Amandának.
- Én pedig Amanda, Amanda Gilbert.
- Ó, már hallottam felőled, de semmi jót. Persze nem érdekelnek a pletykák.
- Azt jól teszed.
Hárman sétáltunk a járdán és végig beszéltük az utat. Amandán látszódott az, hogy nem bízik Jinben és nem is nagyon bírja, de még ez változhat, nem?
- Jaj, bocsi, csörög a telefonom - torpantam meg.

" Halló? "
" Szia Page! Louis vagyok. Mi újság? Minden rendben? "
" Igen, persze. Éppen megyünk hazafele. Zayn megérkezett? "
" Meg, itt áll mellettem. Majd ha vége a turnénak csaphatnánk megint olyan kávézós reggeleket, mint régen. "
" Remek lenne. Harry ott van? Amanda itt rágja a fülem. "
" Persze, adjam? "
" Ha lehet.. "
Átadtam Amandának a telefont. A beszélgetést nem hallottuk, csak az arckifejezésén látszott, hogy minden rendben, és nagyon hiányzik már neki. A telefonom visszakapása után tovább mentünk.
A ház előtt elköszöntünk Jintől és ameddig el nem tűnt az utca végén meg sem szólaltunk.
- Nekem nem tetszik a lány... - szólalt meg végül Amanda.
- Láttam az arcodon. De szerintem semmi baj sincs vele.
- Még elválik. Na akkor megyek én is. Szia! - egy puszit nyomott az arcomra, ami nagyon meglepett. Régen egyáltalán nem ilyen volt.

Másnap nem volt iskola. Kipihenten keltem és egy hosszú séta után Luckyval leültünk a tévé elé. Semmi programom nem volt a napra, ezért az egész napot együtt tölthettem a kiskutyámmal. Mélyen azt vártam, hogy anyát végre meghozzák és csörögjön a telefon vagy csengjen a kapucsengő, de egyelőre semmi. Délután 5 órakor csengetett valaki.
Kinyitottam az ajtót és egy kalapos, fekete vászonkabátos alak állt előttem. A kezében cigi, és mosoly az arcán. A másik kezében a bőröndjét fogta. Hirtelen úgy nézett ki, mint valami maffiavezér. De amikor a szemembe nézett egyből felismertem.
- Apa!! - ugrottam a nyakába.
- Szervusz kislányom. Rég láttalak.
- Én is. Legalább hét éve. Gyere be. De hogy találtál meg? - nem állt be a szám.
- Anyád mondta, hogy hol laksz. Mivel elmesélte, hogy ide fog jönni, gondoltam biztonságot adok, ha itt leszek én is.
- Köszönöm - mosolyogtam - Gyere segítek lepakolni. Adhatok valamit inni? Esetleg éhes vagy? Milyen hosszú volt az út? Nem sok cuccod hoztál magaddal. Nem baj, majd kimossuk, emiatt ne aggódjunk! Tessék itt egy pohár víz. Jaj várj, be sem mutattam ő itt Lucky a kiskutyám, majd megkedvel és nem og ugatni. Gyere ülj le - hadartam mindenfélét.
Apáról tudni kell, hogy eddig külföldön élt, dolgozott. A cigiről nem tud leszokni, már vagy 30 éve. Lehet, hogy sosem akart, csak ezzel nyugtatott minket. De ez nagyon káros lehet az egészségére. Állandóan köhögött. Ezek a köhögések sokáig tartottak.
- Apa, szerintem változtatnod kellene az életeden. Tudom, hogy csak a lányod vagyok és nincs jogom beleszólni, de ezek a hosszan tartó köhögések egyszerűen nem egészségesek - mondtam apának a kanapén ülve. Este volt és pokróccal voltunk betakarva. A lábamat felhúztam és ameddig beszéltem valahogy nem tudtam a szemébe nézni.
- Én már régóta nem vagyok egészséges. Többek között ezért is látogattalak meg, hogy lássalak.
- Ezt meg, hogy érted?? - hirtelen megborzongtam.
- Semmiség - adott egy puszit a homlokomra. - Na és.. Mesélj magadról. Mi van veled?
Minden elmeséltem neki. Markot is elmondtam, a kiközösítést, a meghallgatást, azt, hogy mennyi mindent tett értem a 1D, persze azt sem tudta kik ők, és azt is, hogy szorosabb kapcsolatban vagyok az egyikükkel. Ezt teljesen megértette. Az iskoláról, a barátaimról, és a régebbi kibeszélésekről is mindent elmondtam. Sokáig beszéltem, sok mondani valóm volt.
A beszédem közepette, apa megint rákezdett a köhögésre. De nem bírta abbahagyni és véres köpet is kísérte ezt az egészet. Ameddig köhögött állt, de a végén összeesett. Azonnal felpattantam és elkezdtem rázni.
- Apa! Hé, apa!!! 

18.rész

Mark? Mindenki tudja ki ő. Page unokatestvére, aki amnéziában szenved. Az állapota súlyos, kevesebb, mint egy hét alatt elfelejt mindent. Ez az idő kevés arra, hogy bármit is mondjanak neki a rokonokról. Az iskolában mindenki tiszteli. Az egyetlen ember volt, aki Pagehez odament. Ő segített abban, hogy Page-t elfogadják, de nagy áron. A pletykák ellenére is elfogadta őt. 1 éve szenved ebben a betegségben.
- M-Mark? - dadogtam a nevét még mindig. A kezemet a szám elé tettem és a szemem könnybe lábadt, de csak Mark szemeibe tudtam nézni.
- Szia - mosolygott, de én erre térdre estem és úgy sírtam.
- Hogy kerülsz ide? - szipogtam.
- Beengeded az unokatestvéredet? - fogta meg a kezeimet, úgy húzott fel a földről. Egy szó nélkül félre álltam az ajtóból. Léptei csendesek voltak ahogy a konyha felé tartottak. Lucky megugatta, de bevittem a szobába, így már nem hangoskodott. De még mindig csendben voltam.
- Anya elmondott mindent, rólad, rólam egyaránt. De nem ezért jöttem, hogy ezt elmondjam. De örülök, hogy látlak - ölelt meg, de a szemei szomorúak voltak - Szeretnék rád mindig emlékezni, ezért megkértem anyát, hogy mindig veled kezdje a mondandóját.
- Mark...
- Hagyjad. Megértem, hogy már nem bírtad, és ezért eljöttél.
- Tudod, nem ez volt a legnagyobb oka. De az az igazság, hogy én ezt nem bántam meg. Csak hiányzik az ottani környezet, anya, Suzy néni, és te is.
- Ne magyarázkodj, én is eljönnék és ápolgatnám a jövőmet.. De sajnos nem lehet, mert nekem nincs olyanom - szorosan megöleltem Markot, mindennél jobban sajnáltam.
- És akkor elmondod igazából miért is jöttél? Előbb mintha mondtál volna valamit...
- Igen.. Anyukádról van szó.. - hajtotta le a fejét.
- Jézusom, mi van anyával? - pattantam fel a székről és türelmetlenül néztem Markot.
- Kórházban van.
- Miért? Mond már! De jól van? Mit csinált? - hadartam. Rengeteg kérdés volt bennem.
- Balesete volt, de az orvosok szerint nem súlyos. A busz megcsúszott és felborult. Talán a lába törött el és a keze. De az biztos, hogy magát nem tudja majd ellátni.
- Értem. Rám hoztad rendesen a frászt. Azt hittem már, hogy... Erre ne is gondoljunk. Akkor most visszamenjünk?
- Nem semmiképpen. Amint az orvosok elengedik idehozom neked anyával.
- És addig nem láthatom? Meg akarom látogatni - kezdtem felvenni a cipőmet.
- Hagyd abba. Anyukád kérte, hogy ne menj. Csak tudnod kellett.
- Értem.. - letettem a cipőimet és magam elé meredtem - Akkor remélem minél hamarabb látjuk egymást újra. Itt alszol egyébként? - kezdtek bennem kicsit lecsillapodni az érzelmek.
- Nem akarok zavarni.
- Ugyan már! Kiskorunk óta nem pizsipartiztunk együtt. Itt az ideje. Kapcsolunk be egy filmet és hozok popcornt. Hogy hangzik?
- Remekül, köszönöm - magához rántott és megölelt - Ha emlékeznék mindenre, biztos, hogy hiányoznál nagyon.
- Nekem te nagyon hiányzol. Ó, akkor a film után nosztalgiázzunk. Benne vagy? Elmesélem mindent, amire emlékszem.
- Örülnék - jó volt látni mosolyogni.

Elugrottam a boltba egy kis rágcsáért. Minden gondolatom anyára terelődött. Reméltem, hogy jól van és minden rendben lesz. Meg akartam látogatni ott és akkor, de nem tehettem, mert Mark is fontos, és anya kérése is az.. Nem tudok mit csinálni, de ezt valakinek el kell mondanom. Amandát nem akartam ezzel zaklatni ,de Zaynt sem.. Akkor Louisnak írok, ő ezért nem jönne haza, de tanácsot biztos adna.

" Hey Lou! Bocsi, hogy zavarlak a hülyeségeimmel, de valakinek el kell panaszolnom magam. Nem is panasz, de te biztos tudsz valami jót mondani. Így az elején szeretném leszögezni, hogy Zaynnek ne szólj, nem szeretném, hogy hazajöjjön miattam. Arról van szó, hogy anya balesetet szenvedett, és kórházban van. Nagyon aggódok. Nem látogathatom meg azt üzente Markkal, aki ma nálam alszik. Tudja ki vagyok, sajnos nem sokáig. Nagyon aggódok, nem tudok megnyugodni. Látni szeretném most, de nem lehet. Bocsi még egyszer, hogy a turnén zavarlak. Este majd nézlek titeket. Szia "

Már is egy kicsit megkönnyebbültem. Remélem, ha Zayn látja is, akkor sem jön ezért haza, hiszen nem tragédia történt. Jézusom, erre ne is gondoljunk! Ráztam meg a fejem, hogy minden ilyen gondolat elhagyja. A boltban nagyon ügyetlen voltam, szinte majdnem mindent leejtettem, a kezeim remegtek.
- Tessék - nyújtotta felém a tejet Matt, amit akkor ejtettem el.
- Sajnálom, nagyon ügyetlen vagyok..
- Hiszen te remegsz. Amúgy sem kellene törött kézzel mászkálnod. Pihentesd. Segítek, add ide - vette el tőlem a kosarat.
- Köszönöm. Sajnos semmi nincs rendben, anya kórházban van baleset miatt. És nem látogathatom meg, mert azt kérte - pakoltam a polcokról a rágcsákat a kosárba.
- Sajnálom, jobbulást kívánok neki.
- Nemsokára elhozzák hozzám, nekem kell majd gondoznom. Most így belegondolva vicces lesz, mert eddig ő gondoskodott rólam, de végre egy kicsit adhatok én is neki - mosolyogtam, de a lábaim meginogtak. Matt a karomnál fogva kapott el.
- Ne idegeskedj, minden rendben lesz, hiszen most mondtad.
- Igen, de szeretem. Nekem csak ő van itt, apa külföldön van. És nem szokott minket meglátogatni.. Sajnos.
- Gyere vigyük ezeket a kasszához - fogta meg a vállam.

A ház elé elkísért és ott adta csak át a szatyrokat. Megköszöntem százszor, majd az utca végéig integettem neki. Nagyon kedves, és tényleg jó barát. A zsebemben a telefonom rezgett, Louis hívott.
- Szia Lou, ne haragudj, hogy ilyenekkel za....
- Szia - vágott a szavamba, de ez a hang nem Louisé volt - Miért nem mondasz el nekem ilyen dolgokat, mint a kezed vagy az anyukád? Ne titkold el előlem ezeket kérlek.
- Zayn... Ne haragudj én csak nem akartalak ezekkel zavarni.
- Tudom elolvastam az sms-t. Előbb láttam meg mint Louis, ezért én is bocsánatot kérek. Na majd még beszélünk, de most mennem kell. Szia. Szeretlek tudod..
- De ugye nem indulsz vissza..? - de ekkor már letette a telefont - Én is szeretlek - suttogtam még, amikor csak a pittyegést hallottam a telefonból.

- Megjöttem - kiáltottam, amikor beléptem a házba.
- Minden rendben ment? - kérdezte Mark a nappaliból.
- Igen, te jól vagy? - pakolásztam a konyhában.
- Természetesen.
- Csinálok vacsorát, miután ettünk, kezdhetjük is a partit.
- Remek, segíthetek?
- Ha szeretnél - öleltem át a derekánál.

Már bőven a film végén tartottunk, amikor az összes kukorica elfogyott. Pattogtattam újat, addig Marknak meséltem a gyerekkorunkról. Csillogó szemekkel hallgatta, de sajnálta is, hogy semmire nem emlékezett. Egy plédre kuporodtunk a nappaliban és úgy folytattuk az estét. Mindent elmondtam neki, amit csak tudtam.
- Oh, ne haragudj. Valaki kopog. De ki lehet az ilyenkor? - keltem fel lassan.
- Kinyissam én?
- Maradj csak megoldom.
Az ajtóhoz siettem, közben a kezeimet törölgettem.
- Amanda? - nyitottam ki az ajtót tágra nyílt szemekkel.
- Szerettem volna megnézni, hogy jól vagy-e.
- Persze hogy jól vagyok. Bejössz? Itt van az unokatestvérem, akiről meséltem.
- Jaj de jó, szívesen megismerném. De előtte.. - állt félre és mögötte ott állt Zayn.
- Jézusom, hát te? Miért? Nem akartam ezt... Ezért nem mondtam el, látod? - kezdtek a szemeim könnyezni.
- Maradj már csendben - mosolygott, majd átölelt és puszit nyomott a homlokomra - Hogy tudnék úgy turnézni, hogy nem tudom, jól van-e a barátnőm?
- Csalódottak lesznek a rajongók.
- Fontosabb vagy náluk, ezt ne feledd.
- Jól van, gyertek be. Van még vacsora, spagettit főztem. Kértek?
- Jól esne - mondták egyszerre.
- Pizsomapartit tartottunk éppen Markkal. Gyertek bemutatlak titeket egymásnak.
Miután befejeztem a bemutatást és meg is vacsorázott mindenki, aki éhes volt, mindannyian leültünk a nappaliba.
- El sem hiszem.. Három barátom ül velem együtt, és miattam aggódtak. Köszönöm  szépen nektek, valahogy mindig erre vágytam - kezdtem pirulni - Na de hagyjuk is. Kapcsoljuk be a tévét, Zayn mot megy a koncert igaz?
- Azt hiszem.
- Kár, hogy te nem lehetsz ott.
- Nem kár, itt sokkal jobban érzem magam.
A tévében már bőven a koncert közepén tartottak, amikor mi bekapcsolódtunk.
- Úgy elmennék egy koncertre - búsult el egy kicsit Amanda.
- Tessék, itt van pár jegy. A nyári koncertek dátumaival - húzott elő a táskájából Zayn egy koncertjegyet.
- Úristen! Úristen! Úristen! Úristen! - pattant fel Amanda - Köszönöm! Köszönöm! - ugrott Zayn nyakába. Markkal nevetne néztük végig.
- Szívesen - nevetett Zayn is - Na hol tartanak a koncerttel? - pillantott a tévére - Harry - nevetett, de közbe a fejét fogta.
Mindenkiből hatalmas nevetés tört ki. De Liam se volt semmi a háttérben.
- Hiányzik a hülyesége - törölgette az örömkönnyeit Amanda.
- Azt elhiszem - válaszolt Zayn.
- Na már későre jár, aludjunk? Amanda neked jó itt? Végig is tudod nézni a koncertet. Mark te mehetsz a vendégszobába, már megcsináltam a helyed.
- Köszönjük szépen - ölelt meg Mark.
- Természetes. De egyébként Amanda tőled nem is kérdeztem, hogy itt szeretnél-e aludni. De ez már egyértelmű nem?
- Nem így terveztem, de elhúzódott az idő, szóval ha nem bánod...
- Örülök neked. Olyan lesz, mint egy család. Akkor jó éjt mindenkinek! - ragadtam meg Zayn kezét és húztam magam után. Ő is jó éjszakát kívánt mindenkinek, de közben a szemöldökét húzogatta, amire mindenkinek jó kedve lett. Ennél is jobb. A nevetésből sosem elég.

- Végre egy kis idő kettesben - mondta.
- Igen, már nagyon hiányoztál. De nem csinálhatunk semmit.
- Miért is nem?
- Nem vagyunk egyedül.
- Hagyd már - csókolt meg.

- Hé - ennyit tudtam kimondani. Nem lehet neki ellenállni. Kicsit kellemetlen volt, hogy a többiek kint voltak, de azt képzeltem, hogy mi vagyunk az egész világon.

Jó éjt!