1. rész

- Page siess! Ne késs el már az első nap az iskolából! - hallottam anya hangját. Még nem voltam késésbe, anya még nem tudta megszokni azt, hogy a középiskola közelebb van, mint az általános iskolám. Ez lesz az első tanítási nap.

- Megyek anyu. - szóltam vissza nyugodtan. Felvettem a dzsekimet és lementem reggelizni. A lakásunk nem volt nagy, de egy emelet azért volt. Az emeleten csak az én szobám volt. 

Reggelizés közben az iskolán gondolkodtam, reméltem, hogy ez teljesen más lesz, mint eddig. A szünetekben könyveket olvasok, nem szoktak társaságaim lenni. Reméltem, hogy most minden más lesz. Minden megváltozik ezzel az időszakkal. Többen vesznek majd körül. Ezekkel a gondolatokkal mentem az iskola felé. 

Mikor beléptem a terembe csönd fogadott, nem tudtam miért néz rám mindenki. Teljesen ugyanolyan lesz mint eddig? Az nem lehet, változtatni akarok.

- Jó reggelt! - köszöntem mindenkinek az osztályban. De nem köszöntöttek viszont. Különcnek tartanak, mindig különc voltam. Sosem értettem miért, talán a könyv olvasás miatt. Miközben leültem a helyemre, betoppant az a srác, akivel mindenki jóban volt, nyitott volt mindenki felé.

- Jó reggelt! - köszönt oda nekem. Kicsit zavartan de visszaköszöntem neki. Meglepődtem, hogy valaki nekem is köszön. 

Gazdasági középiskolába járok. Emellett jelentkeztem még egy zeneiskolába is, felvettek volna, de második helyre jelöltem meg. Itt meghallgatást tartottak. Nagyon szeretek énekelni és gitározni. Nem sokan tudják rólam. Csak anya.

Az iskolafolyosón ahogy mentem mindenki nézett, mintha mindenki ismerne, pletykákat hallanának rólam. Csak mosolyogtam rájuk, hisz nem értettem miért néznek. 

Hazafele szakadt az eső. Az esernyőmet otthon hagytam. Egyszer csak mellém áll a srác az osztályból, akit úgy csodálok.

- Szia - köszönt nekem, és felém rakta az esernyőjét.

- Szia. Köszönöm, nem tudom hol járt a fejem mikor elfelejtettem berakni az esernyőmet a táskámba.

- Velem is előfordult már - mosolyodott el.

- Egyébként Page vagyok. 

- Én pedig Mark.

- Hogy-hogy te is erre mész? Erre fele laksz?

- Igen, itt a második utcában.

- De jó, én az elsőben. Akkor elég gyakran fogunk találkozni hazafele menet.

- Igen, de nem bánom.

Hazakísért. Bementem a házba és leültem az ágyra. Csak egy gondolat járt a fejemben.

" Sejtettem, hogy nem emlékszik már rám. "