2. rész

Másnap reggel szólt az ébresztőm, ami Rihannatól a Diamonds c. szám. Kedd van, ma is iskolába kell mennem. A tegnapi nap után furcsa érzésekkel kezdtem neki a készülődéshez. Kiválasztottam egy fekete farmert, hozzá fehér trikót és felvettem még egy fekete farmerkabátot.
- Page! - ma reggel is hallom anya hangját, ahogy felkiabál. - Itt van egy fiú az ajtó előtt, téged keres.
Kicsit meglepődtem az utolsó mondaton. Lerohantam a lépcsőn, felkaptam a reggelimet és már mentem is az ajtóhoz.
- Szia Anya - köszöntem el anyától, közben kiléptem az ajtón. Kinn nem volt senki az utcában. Elindultam, majd az utca végén ott állt Mark.
- Szia, akkor tényleg te voltál, aki kopogott, igaz? - kérdeztem tőle magabiztosan.
- Jó reggelt. Igen, én voltam, csak gondoltam el jövök az ajtótól. Indulhatunk?
- Persze. Ó, szeretném megköszönni, hogy megvártál.
- Nincs mit, holnap is jövök.
- Köszönöm, de holnap nem fogok iskolába menni. Meghallgatásom lesz a zeneiskolában megint. Már voltam egyszer, de most újra el kell mennem, kíváncsiak rám.
- Kár, de akkor sok sikert.
A buszmegálló nem volt messze, ezért addig ez a téma maradt fenn. Érdeklődött, hogy min játszok. Elmeséltem neki, így már két ember tudja, hogy énekelek és gitározok. Ez jó érzéssel tölt el. Régen Mark is tudott ezekről, de mára elfelejtette. Hogy miért? Nem fontos.....
A busz ma késett 10 percet. Elég türelmetlen személyiség vagyok buszt illetően, de ma más volt, mert végre Mark is velem van. Ahogy beértünk a suliba megint elkapott az a rideg érzés, amikor senki sem kíváncsi rám.
- Jó reggelt! - köszöntöttem mindenkit. A válasz megint elmaradt, de remélem, hogy egy kicsit majd oldódik a feszültség, ha látják, hogy Mark beszélget velem.
Az első órám osztályfőnöki volt, ebben a pár napban minden óra szinte az. Ültetés volt. Felírták a táblára, hogy melyik szám melyik padhoz tartozik, össze vissza. Én a 10-es számot húztam majd leültem oda. Mikor láttam mennyire nem akar mellém ülni az, aki a 15-ös számot húzta, nagyon kellemetlenül éreztem magam. Egyszer Mark hangját hallom.
- Kinél van a 15-ös szám? Cserél velem? - nagyon kedves volt tőle. Ezek után cseréltek és leült mellém. Egyszemélyes padok voltak, így nem volt túl közel, de pont elég volt, hogy beszélni tudjak vele.
- Öm... Mark, figyelj.. Köszönöm, hogy mellém ültél. Szeretném megkérdezni, hogy nem tudod miért ilyenek velem a többiek? Szóval, miért tartózkodnak tőlem?
- Iskola után elmondom - csak ennyit mondott, majd a nap folyamán már nem nagyon beszéltünk. Ennyire még nem voltam kíváncsi semmire.
Az iskola úgy telt mint a tegnapi nap. Mindenki szúrós szemmel nézett rám, és mintha kicsit félnének is. "Mi történik?"
Hazafele indultam. Bedugtam a fülembe a fülhallgatót és bekapcsoltam a zenét. Fall Out Boy-t hallgattam, kicsit segített elfeledtetni velem a mai napi szúrós szemeket. Egyszer csak valaki megfogja a vállam. Mark volt.
- Szia. Mehetünk?
- Persze menjünk. - válaszoltam neki. - Akkor nem szeretném kerülgetni a szót, elmondod mit gondolnak rólam a többiek? Miért ilyen távolságtartóak?
- Az okát nem tudom, de azt tudom, hogy boszorkánynak gondolnak. - A mondat végén megálltam és levegőt is alig tudtam venni.
- Ugyan már, hiszen boszorkányok nem léteznek.... Ne haragudj de nekem most mennem kell, köszönöm, hogy elmondtad. Szia - ezzel el is kezdtem futni az úton a hídon keresztül majd fel az utcánkba és be a házba.
"Anyaaaa" - kiabáltam.
- Mondjad kislányom - ekkor már megtaláltam a házban a kanapén ülve nézte a tv-t.
- Ma megkérdeztem az egyik osztálytársamat, hogy miért tartózkodnak tőlem a többiek.. Azt felelte, mert boszorkánynak gondolnak.. Miért?