19.rész

Először is hatalmas bocsánatkéréssel tartozok, mert nem tudtam betartani az ígéretem és elcsúszott a rész :(. De most hoztam. Elnézést, de tényleg kórház és minden egyéb összejött.:)).
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Reggel még aludtam, amikor éreztem, hogy megmozdul az ágy és Zayn mászik ki mellőlem. Az ajtót igyekezett csendesen becsukni, de ez nem sikerült. Egy halk hoppá-t hallottam, majd messzebb ment a szobámtól. A félig ébrett állapotomból lassan visszaaludtam teljesen.  Később megint hangokat, csörömpöléseket hallottam a konyhából. Elhatároztam, hogy felkelek, de csak felülni volt erőm. Akkor kaptam észhez, hogy ma iskola van. Gyorsan kipattantam az ágyból, a szobából nyíló fürdőszobában megmosakodtam, majd magamra kaptam valamit. Éppen ki akartam nyitni a szobaajtót, amikor éneklést hallottam. Zayn énekelt. A Little Things-t kezdte. Kiléptem az ajtón és velem folytatta az éneklést. Ahogy meglátott széles mosoly ült az arcára. Gyönyörű ez a mosoly.
- Jó reggelt! - öleltem meg, de ő csak a számot énekelte és közben rám mosolygott. Megpillantottam a gőzölgő reggelit az asztalon, amit négy főre készített el. - Ó, de ügyes vagy, biztos finom - sétáltam közelebb az asztalhoz és kaptam fel egy sajtdarabot, amit sokáig ízlelgettem. Az éneklésre Mark kelt fel és topogott ki a konyháig.
- Jó reggelt. Ez ám az ébresztés - intett mosolyogva.
- Különleges - válaszoltam. - De Amanda még mindig mélyen alszik, biztos sokáig fenn volt, hogy végignézze a koncertet. De nemsokára indulni kell az iskolába, úgyhogy felkeltem, az lesz a legjobb. Addig nyugodtan hamikázzatok.
Besétáltam a nappaliba és Amandát a kanapén kinyúlva teljes K.O.-ban találtam meg. Hagytam volna még aludni, de nem lehetett, és remek ötletem támadt. Azonnal egy pohárért indultam és megtöltöttem vízzel. Az egészet ráöntöttem a mellkasára, amire egyből felkelt.
- Hé, miért?
- Olyan mélyen aludtál, ez volt az egyetlen megoldás - nevettem.
- Remek - nem volt nagyon elragadtatva.
- Na öltözz és gyere, a reggeli már készen van - kócoltam össze még jobban a haját.
A fiúk a konyhában hozzá sem nyúltak a reggelihez, mondván, hogy megvárnak minket. Hatalmas nevetéseket lehetett hallani tőlük.
- Nem sokára mennem kell - nézett az órájára Zayn.
- Sajnos - szomorodtam el.
- Jó reggelt - ült le a reggelije elé Amanda - Ki csinálta ezt a guszta reggelit?
- Zayn ügyeskedett.
- Hmm.. Egy igazi One Direction tagtól kapok reggelit. Sok álmom válik valóra mostanában - mosolygott.
- Teszünk róla - mondta Zayn - Na de nekem mennem kell. Sajnálom, de el kell érnem a repülőt - állt fel az asztaltól.
- Elég ennyi reggeli?
- Persze - közben én is felálltam és kikísértem az ajtóig.
- Remélem nem sokára látlak, de ígérem, hogy nem foglak többet hazarángatni. Sajnálom.. - hajtottam le a fejem.
- Neked bármikor hazajövök - fogta meg az állam és emelte fel a fejem, egy csókot nyomott a számra, majd leugrált a három kis lépcsőn. Végig integettem neki, ameddig be nem szállt a taxiba. A konyha sokkal üresebb volt nélküle. Nem sokára Mark is indul. Ez az egész csak egy estére szólt, de egy életre megmarad.
- Nekem is indulnom kellene lassan - mondta Mark - Page, hamarosan megint látjuk egymást, előre is sajnálom, ha nem fogok emlékezni. Anyukádat biztonságban ide fogjuk hozni. Ne aggódj.
- Köszönöm - öleltem meg - Nagyon szép volt az este, tényleg köszönöm.
- Hagyd is - szorított magához, kinyomta belőlem a szuszt is, de nem zavart - Na akkor mennék is. Sziasztok!  - intett, majd kiment az ajtón.
- Na akkor ketten maradtunk, de mennünk kellene az iskolába, már így is késésben vagyunk.
- Igen, kellene - válaszolt Amanda teleszájjal. - Mi az? Nem hagyhatom itt egy híresség reggelijét.
- Egyél és gyere.
Az iskola felé tartva az estéről beszélgettünk. Elmeséltem mi volt azelőtt, hogy Zaynnel megjöttek volna, és hogy Mark nem fog rá emlékezni valószínűleg. Amanda nagyon sajnálta, mert megkedvelte Markot, de nem tudott mit tenni.
Az iskola lassan telt el és semmi érdekes nem történt. Ha az nem számít érdekességnek, hogy testnevelés órán a tanár beállított törött kézzel focizni. Ehhez a lábamat kell használni, de akkor sem kellene. Nem tehettem mást. A pálya szélén álltam, amikor valaki nekem rúgta a labdát. Érdekesen néztem rá, a tekintetemből sugárzott a "Ez most komoly?" mondat. A lány, aki maga módján nagyon szép volt bocsánatot kért tőlem, de nem ment el mellőlem. A meccset végig beszélgettük. Kiderült, hogy nem rég jött az osztályba, de mivel sokan vagyunk észre se venni az ilyeneket. A neve Jin volt és japánból származott. Különleges lány nagyon. A mosolya szép, és nagyon kedves is. Elmesélte, hogy nehezen illeszkedik be, ezért is örül, hogy velem beszélgethet. Általában az osztályban lenézik, mert nem idevalósi. Kicsit kilóg a sorból, ez őt nem zavarja, de mindenki mást igen. Akkor bennem megtalálta azt a személyt, aki nem külső és származás alapján ítél. A meccs után már lehetett haza menni.
- Akkor a bejáratnál - intettem Jinnek.
- Hát ő meg ki? - lépett oda Amanda felhúzott szemöldökkel.
- Egy japán lány az osztályomból, nem rég jött.. elvileg. Velünk jön haza, ha nem bánod.
- Persze, hogy nem. Szeretném megismerni, hogy tudjam megbízható-e.
- Kedvesnek tűnik.

- Nem hiszem el, hogy 20 perce itt várunk az iskola előtt, már mindjárt vége a nyolcadik órának is és akkor jönni fog a tömeg.
- Igaz, jöhetne - mikor ezt kimondtam a sarkon Jin fordult a mi irányunkba.
- Sajnálom, hogy késtem, de a tanárok nem engedtek el - hajtotta előttünk le a fejét.
- Semmi baj - néztünk egymásra furcsán Amandával, de biztos valami japán szokás - Akkor most már mehetünk?
- Persze. Amúgy szia Jin vagyok - nyújtotta a kezét Amandának.
- Én pedig Amanda, Amanda Gilbert.
- Ó, már hallottam felőled, de semmi jót. Persze nem érdekelnek a pletykák.
- Azt jól teszed.
Hárman sétáltunk a járdán és végig beszéltük az utat. Amandán látszódott az, hogy nem bízik Jinben és nem is nagyon bírja, de még ez változhat, nem?
- Jaj, bocsi, csörög a telefonom - torpantam meg.

" Halló? "
" Szia Page! Louis vagyok. Mi újság? Minden rendben? "
" Igen, persze. Éppen megyünk hazafele. Zayn megérkezett? "
" Meg, itt áll mellettem. Majd ha vége a turnénak csaphatnánk megint olyan kávézós reggeleket, mint régen. "
" Remek lenne. Harry ott van? Amanda itt rágja a fülem. "
" Persze, adjam? "
" Ha lehet.. "
Átadtam Amandának a telefont. A beszélgetést nem hallottuk, csak az arckifejezésén látszott, hogy minden rendben, és nagyon hiányzik már neki. A telefonom visszakapása után tovább mentünk.
A ház előtt elköszöntünk Jintől és ameddig el nem tűnt az utca végén meg sem szólaltunk.
- Nekem nem tetszik a lány... - szólalt meg végül Amanda.
- Láttam az arcodon. De szerintem semmi baj sincs vele.
- Még elválik. Na akkor megyek én is. Szia! - egy puszit nyomott az arcomra, ami nagyon meglepett. Régen egyáltalán nem ilyen volt.

Másnap nem volt iskola. Kipihenten keltem és egy hosszú séta után Luckyval leültünk a tévé elé. Semmi programom nem volt a napra, ezért az egész napot együtt tölthettem a kiskutyámmal. Mélyen azt vártam, hogy anyát végre meghozzák és csörögjön a telefon vagy csengjen a kapucsengő, de egyelőre semmi. Délután 5 órakor csengetett valaki.
Kinyitottam az ajtót és egy kalapos, fekete vászonkabátos alak állt előttem. A kezében cigi, és mosoly az arcán. A másik kezében a bőröndjét fogta. Hirtelen úgy nézett ki, mint valami maffiavezér. De amikor a szemembe nézett egyből felismertem.
- Apa!! - ugrottam a nyakába.
- Szervusz kislányom. Rég láttalak.
- Én is. Legalább hét éve. Gyere be. De hogy találtál meg? - nem állt be a szám.
- Anyád mondta, hogy hol laksz. Mivel elmesélte, hogy ide fog jönni, gondoltam biztonságot adok, ha itt leszek én is.
- Köszönöm - mosolyogtam - Gyere segítek lepakolni. Adhatok valamit inni? Esetleg éhes vagy? Milyen hosszú volt az út? Nem sok cuccod hoztál magaddal. Nem baj, majd kimossuk, emiatt ne aggódjunk! Tessék itt egy pohár víz. Jaj várj, be sem mutattam ő itt Lucky a kiskutyám, majd megkedvel és nem og ugatni. Gyere ülj le - hadartam mindenfélét.
Apáról tudni kell, hogy eddig külföldön élt, dolgozott. A cigiről nem tud leszokni, már vagy 30 éve. Lehet, hogy sosem akart, csak ezzel nyugtatott minket. De ez nagyon káros lehet az egészségére. Állandóan köhögött. Ezek a köhögések sokáig tartottak.
- Apa, szerintem változtatnod kellene az életeden. Tudom, hogy csak a lányod vagyok és nincs jogom beleszólni, de ezek a hosszan tartó köhögések egyszerűen nem egészségesek - mondtam apának a kanapén ülve. Este volt és pokróccal voltunk betakarva. A lábamat felhúztam és ameddig beszéltem valahogy nem tudtam a szemébe nézni.
- Én már régóta nem vagyok egészséges. Többek között ezért is látogattalak meg, hogy lássalak.
- Ezt meg, hogy érted?? - hirtelen megborzongtam.
- Semmiség - adott egy puszit a homlokomra. - Na és.. Mesélj magadról. Mi van veled?
Minden elmeséltem neki. Markot is elmondtam, a kiközösítést, a meghallgatást, azt, hogy mennyi mindent tett értem a 1D, persze azt sem tudta kik ők, és azt is, hogy szorosabb kapcsolatban vagyok az egyikükkel. Ezt teljesen megértette. Az iskoláról, a barátaimról, és a régebbi kibeszélésekről is mindent elmondtam. Sokáig beszéltem, sok mondani valóm volt.
A beszédem közepette, apa megint rákezdett a köhögésre. De nem bírta abbahagyni és véres köpet is kísérte ezt az egészet. Ameddig köhögött állt, de a végén összeesett. Azonnal felpattantam és elkezdtem rázni.
- Apa! Hé, apa!!!