21.rész

- Paaage! - kiabált Dana utánam a folyosón. Meglepődtem, mert amióta kórházba voltam azóta nem beszéltünk, ha elment mellettem a folyosón akkor is csak mosolygott vagy oda sem nézett.
- Szia - köszöntem neki oda, nem tudtam mit akarhat ilyen hirtelen.
- Hallom anyukád is nálad van, és apud is elő került.
- Öm.. Igen..  válaszoltam zavartan, mert még mindig nem tudtam mire akarhat kilyukadni. A folyosón csak mi álltunk, csendes nap volt. Nyomasztott ez a csönd. A megszokott rohangálások és beszélgetések sehol sem voltak, de szinte a szemem előtt látom az embereket akik ott szoktak állni. Az ajtónkkal szembeli ablaknál az osztálytársaim szoktak beszélgetni és a fiúkat nézni. A maguknál kisebbre tartott embereket pedig örömmel beszélték ki. Az ajtó mellett az okosak szoktak állni, általában az anyagról beszélnek lelkesen. Egyel arrébb a tizedig osztályosok zajonganak mindig, de most semmi. Csend és nyugalom. Azért nincs itt már senki, mert vége van mindenki órájának, de én még itt vagyok és ezek szerint Dana is a korrepetálásra igyekszik.
- Nem kell hazamenned segíteni nekik? - kerekre nyíltak a szemeim a kérdésére. Le akarna rázni?
- Apa gondozza ilyenkor anyát, és nemsokára már én is megyek haza, fél óra múlva. Amanda is mindjárt oda ér hozzánk, hogy segítsen.
- Okés. Na akkor most mennék.. Szia - azzal elinalt mellőlem. Mit akarhatott? Vagy csak úgy kedvességből kérdezte meg ezeket a dolgokat? A következő kérdésem, hogy honnan tud minderről. Amanda szája járhatott csak el. Én nem szeretném, hogy bárki is sajnáljon emiatt vagy ilyesmi. Elég a sajnálatokból.
A korrepetáláson nem voltunk sokan. Összesen öten ültünk a teremben. Amikor a tábláról félrepillantottam Danára, ő mindig engem nézett. Mi van vele? Mit tud amit én nem?
- Hazaértem.. - sóhajtottam, majd becsuktam lehajtott fejjel a fejemet. Nagyon fáradt voltam, legszívesebben bevetettem volna magam a puha ágyba, a sok párna közé, amik között megbújt egy 1D-s párna is. De nem lehetett. - Anya minden rendben? Hol vagy?
- A konyhában vagyok, gyere ide - a hangja nagyon nyugodt volt, de egy kicsit furcsa.
- Minden rendben? - léptem mellé, de abban a pillanatban egy levelet pillantottam meg az asztalon. Rajta a nevemmel - Ez mi anya? Apa hol van?
- Olvasd csak el a levelet - nyújtotta felém. Lassan kibontottam a levelet, óvatosan leültem a székre és néha-néha felnéztem anyára, a tekintetem ijedt volt.
Kicsim!
Sajnálom, hogy nem tudok elköszönni, de el kellett hirtelen mennem. Anyád jól van, gondolom már megtaláltad. Sajnálom, hogy már nem fogok tudni neked segíteni semmiben. Igazán jó volt téged látni. Örülök. Sok sikert az élethez kicsim! Szeretlek..
- Mi ez anya? Mintha apa elbúcsúzna, hogy soha többet nem láthatnám.. - tettem le a levelet az asztalra és értetlen tekintettel néztem körbe.
- Jaj kicsim, gyere ide had öleljelek meg. El kell mondanom valamit.
- Mi az? Mondd..
- Apád beteg.. Emlékszel a véres köpetre és a rohamos köhögésekre? Ő csak jót akart neked, hogy ne kelljen látnod azt, ahogyan leépül. Nem akart neked szenvedést és gondot okozni..
- De hogyan gondolhatta azt, hogy így nem okoz fájdalmat? Tényleg.. Hogyan? Ennek semmi értelme.. Miért ment el? Azt hiszi én nem tudnám gondozni ameddig kell? Így csak rosszabb minden.. Hét évig nem láttam és most egy hét után csak így itt hagy minket? - nagyon felidegesítettem magam. Közben majd meg szakadt a szívem, amiért apa beteg. A nappaliban mászkáltam fel-alá. Mikor kicsit megnyugodtam visszamentem a konyhába. - És.. Mégis.. Mi a baja?
- Tüdőrákos.. - anya lehajtotta a fejét és elkezdtek potyogni a könnyei. Én tágra nyílt szemekkel meredtem magam elé talán fél percig. Felfoghatatlan dolog. Miért pont velünk?
- Anya.. De.. Ez nem lehet - sírtam el magam anyát átkarolva. Akkor Dana biztos tudott erről.. De honnan és.. Akkor ugrott be: Amanda tudta volna? Vagy Zayn? Zayn elmondhatta Harrynek ő Amandának, de Amanda nem mondaná tovább Danának, hiszen nem is ismeri igazán.
Mindegy, most nem akarom egyikőjüket sem zavarni ezzel, se Amandát, se Zaynt. Amanda nemrég ment haza, mielőtt hazaértem volna, biztos sok dolga van, ahogy Zaynnek is a turnén.
- Halló? -vettem fel a telefonom.
- Szia Page, minden rendben? - szólt bele Zayn.
- Igen.. Azaz nem - szipogtam.
- Te sírsz? Hát tudod?
- Akkor te tényleg tudtad apáról, de miért nem mondtad el?
- Nem akartam, azt akartam, hogy ő mondja el, nem voltam benne teljesen biztos.
- Hát nagyon jó.. Most elment és soha többé nem láthatom - a hangom nagyon zaklatott volt, mintha Zaynt hibáztatnám az egészért - Ne haragudj, nem akarlak téged hibáztatni, hiszen nem te vagy a hibás, csak nagyon rosszul érzem magam.
- Sajnos most nem mehetek haza egy darabig. De rövidebb lesz a turné, már csak 1 hét. Utána megyek hozzád.
- Köszönöm.
Kinyomtam a telefont és belevetettem magam az ágyamba. A puha párnák mind nedvesek lettek a szemeimből patakokban folyó könnycseppektől. A szívem összeszorult. Miért kell megint elvesztenem? Örökre..